Archívum:Turul 19

Szerző: Teljes címe: Elérhetőség:

Az árpádkori ország- és udvarbírák genealogiája.

(Második, befejező közlemény.) Dr. Wertner Mór

57. Kárászi Sándor.

1272-1273.

Ez országbírónak ősi fészke a szabolcsmegyei Kárász, melyről maga és utódai nevöket vették. Atyjáról, Sándorról, mit sem tudunk. Ifj. Sándor 1260-ban részt vesz a szerencsétlen kroissenbrunni csatában, és István társkirály oldalán vizézül harczol. De már azelőtt is részt vett a csehek elleni harzcokban, s az olmüczi vár ostromlása alatt számos sebet kapott. A cseh-morva háboru lezajlása után azon magyar hadosztálynak egyik parancsnoka, melyet István a görögök elleni Bulgáriába menesztett vala. Az öregebb és az ifjabb király között kitört viszályok alkalmával Sándorunk ott hagyta szülőit, gyermekeit és vagyonát, hogy teljes erejével a szorongatott Istvánnak mehessen segitségére és első babérait akkor aratta, midőn Borsa nb. László vajda és fivére Gyula, István ellen vonult. Érdemeinek oroszlánrésze azonban a feketehalmi csata idejére (1264-re) esik. Kezdetben Kemény fia Konrád (Lőrincz fivére) ellen harczolt, alig hogy ez seregével együtt a várhoz megérkezett; később kitüntette magát Lőrincznek egyik kirohanása alkalmával, midőn számos ellenséget részint megölt, részint fogságba ejtett. Az isaszegi csatában (1265-ben) Istvánra annyira vigyázott, hogy ez őt egyik okmányában "védő fal"-nak nevezte és vitézségét csodaszámba menőnek mondta; 1268-ban szörényi bán és akkor megkapja Istvántól a Szatmármegyében fekvő Kak, Vasvári, Szalka és Szentmárton nevű birtokokat, melyeken kivül a szabolcsmegyei Solymos-t is birtokolta. 1272 november 27-ikétől 1273 márczius 6-ikáig országbiró és Orbészmegye főispánja; 1274 augusztus 27-ikétől 1275 első harmadának végéig czimzetes bán, Doboka- és Szebenmegye főispánja.

1275-ben (még mint Doboka- és Szebenmegye főispánja) László királ előtt a Pestmegyében levő Isaszeg, Bagota, Megyer, Kerepes, Buda (Szénhalomnál) és Szentjakab nevű helységeit nejére ruházza át s megengedi, hogy neje e birtokokat fiának vagy leányainak hagyományozhassa.

Sándor és János nevű fiain kivül két ismeretlen nevü leánya is volt. Egyikök az Aba nb. Kompold fia Péternek a neje, ki 1296-ban fivéreitől a hevesmegyei Szent-Jakab helységet kapja, másikuk Tolcsva nb. Jánosnak a neje.

Sándor és János 1296-ban merül fel. Sándor 1308-tól 1312-ig Szabolcsmegye főispánja; neje: Bábonyi Gergely leánya, ki azonban már 1325 október 22-ikén bizonyos Derzs mesternek a felesége. Sándor fiai: Miklós és László. Miklós nem hagyott jó emléket maga után, a mennyiben orgazdasággal vádolva, Szabolcsmegyében fekvő devecseri birtokát kénytelen volt a nádornak átengedni. László, kinek nyomait 1357-ig ismerjük, felveszi a "Solymosi" nevet. Fia István 1357-ben merül fel. Megkapjuk tehát a következő stemmát:

1 Zichy okmtár. I. k. 68. lapján: "Alexander Banus de Kazna" de ez csak írási, olvasási vagy sajtóhiba.

2 Fejér, V/II. k. 49., 71., 85. ll.; Hazai okmánytár, VII. k. 138. l. VIII. k. 148. l.; Wenzel, IV. k. 2., 9. ll. IX. k. 2., 3., 5. ll., XII. k. 71. l.; Zichy okmtár, I. k. 33. l.

1 1274 augusztus 27-ikén tanusitja IV. László, hogy Sándor bán, Doboka- és Szebenmegye főispánja Étye fia Miklóssal bizonyos birtokokat kicserélt. Pertaltelke, melyet Étye fia Miklós már azelőtt Sándornak adott el amibe azonban Miklós fivére, mert nemzetségi birtok vol, bele nem nyugodott, visszakerül Miklós birtokába s azért kapja Sándor Vajk és Moluncha nevű jószágukat; ebbe a cserébe már most Miklós fivérei, Étye fiai: Étye és Mikó is beleegyeznek.

Az "Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen" 1. k. 126. l. nyilván azért közli az illető okmány teljes szövegét, mert azt hiszi, hogy e helységek Erdélyben, vagyis esetleg Doboka- és Szebenmegyében fekhettek és Sándor bán akkor e két megyének főispánja; de mutatójában nem határozza meg e helységeket. Feltevése azonban csak a genealogiai s földrajzi viszonyoknak teljesen helytelen felfogásán alapszik.

A Szentemágócs nemzetségnek 1291-ben összegyűlt tagjai sorában Étye fiai: Étye és Mikó is szerepelnek (Hazai okmtár, VI. k. 375. l.); 1307-ben pedig előadja Szentemágócs nb. Dénes, hogy a Szatmármegyében lévő zsarolyáni és szekeresi birtok nemzetiségbeli rokona: Étye fia Mikó révén reá szállt. (Fejér, VIII/I. k. 253. l.) Ezek szerint tehát világos, hogy Szentemágócs nb. Étye fia Miklós, a fennebbi cserélők egyike, 1291-ben már nem élt.

Miután tudjuk, hogy a Szentemágocs nemzetség nagyobb részt Tolnamegyében birtokolt, a kérdéses két helységet szintén ott kell keresnünk. Pertold, melyet Kis-Kérnek is neveztek, előfordul e megyében 1407 és 1410-ben; Moluncha pedig nem más, mint azon Malonta, mely ugyanott 1456-ban létezik (Csánki, Hunyadiak kora, III. k. 434., 440. ll.). Az előbbi megfelel a mai Nemes-Kérnek; Vajk és Malonta ma már nem létezik.