Archívum:Turul 1887-4

Szerző: Dr. KOMÁROMY ANDRÁS Teljes címe: A Káta nemzetségről. Turul 1887-4 Elérhetőség: http://www.pechy-de-pechujfalu.hu/csaladfa/myfiles/htmls/turul/1887-88xw/1887-88xw.html#Heading2048

A Káta nemzetség, bár nevének hangzásából ítélve gyökeres magyar (vagy talán kun), nem tartozik azon különben is csekély számú nemzetségeink közé, melyeknek eredete lépésről lépésre a honfoglalásra vezethető vissza; mindazonáltal nagyon valószínű, hogy alapítója Káta, mint első önálló birtokos, az állam és társadalom alapját képező ősnemzetségi szervezet kötelékeiből vált ki,L. Erre vonatkozólag «A nemzetségekről» cz. értekezésemet a Turul 1887. évf. III. füzetében.* s hogy már legalább is a XII. század második felében kellett élnie, véleményem szerint onnan is gyanítható, hogy nemzetsége, illetőleg vér szerint való egyenes leszármazóiA vér szerint való leszármazás, jóllehet nem minden felmerülő esetnél constatálható, mindazonáltal szükségképen benne foglaltatik a nemzetség. a «de genere» fogalmában. – Ki lehet mutatni számtalan példával, hogy az oklevelekben előforduló nemzetségek, az egy őstől a fiúról-fiúra való leszármazás értelmében veendők; e jelenség azonban – mint kimutatni igyekeztem (L. fentebb. i. m.) nem teszi «fixa idea»-vá, az ős nemzetségi szervezet létezését.* már a XIII. század elején több ágazatban szerepeltek, a szerint, a mint az ősi javakon való osztozkodások következtében a Duna vagy Tisza mentén, és az ország más vidékein telepedtek meg. – Ugylátszik azonban, – már a mennyire hasonló körülmények között a népességi és birtokviszonyokból következtetni lehet, – hogy a Káta nemzetség különböző ágazatainak képviselői, leszármazási ízre nézve még nem nagyon távol állottak a nemzetség alapítójától. Első okleveles nyomát e nemzetségnek, – nem említve a váradi regestrumban szereplő azt a Farkas nevű egyént de genere Katha,Endlichernél 666. 107. A név következőképen iratik Cata, Kaata, Katha, Kata.* kink szolgája lopással vádoltatván Pál csanádi ispán birósága alatt tüzes vasat hordozott, s kiről puszta nevén kívül egyebet sem tudunk – 1231-ben találtam, mikor is Demeter comes nobilis vir de genere Cata,Wenzel G.: Árpádkori új okmánytár I. k. 288.* mint kétségtelenül előkelő birtokos a pannonhalmi sz. Mártonról nevezett apátsággal a szűz Máriának szentelt «Qizin» helyesebben güssingi (Német-Újvár) monostorRupp J.: Magyarország helyrajzi története I. 2. 449 1.; ma Német-Újvár Vasmegyében.* és a hozzá tartozó helységek, nemkülönben Obda nevű Dunasziget birtoka felett hosszabb idő óta perlekedvén, a delegált apostoli biróság által mindannyiszor elmarasztaltatott.Wenzel i. h.* Minő igényt formált Demeter ehhez a monostorhoz, melyet különben a közönségesen Németujváriaknak nevezett Güssingi testvérek őse, Volfer, alapítva 1157-ben adományozott az apátságnak? – az oklevelek nem adják elő,Rupp i. h. 447* – hogy azonban a Káta magyar őstől származó Demeter a II. Géza király alatt beköltöző Volfer és Hedrikkel szorosabb vérségi, illetőleg nemzetségi viszonyba sem ezen, sem más alapon nem hozható, azt hiszem nem szükséges bizonyítgatnunk.Erre vonatkozólag l. Bottka Tivadar: «Trencsényi Chák Máté és kortársai» cz. akadémiai székfoglaló értekezését.* Demeter ispán nevével többé nem találkozunk, utódjairól, esetleg a tőle származott családokról sincs tudomásunk és a Káta nemzetséget pár esztendő múlva az ország ellenkező részeiben látjuk feltünni, s már ekkor szembe ötlő az a sajátságos jelenség, hogy míg Káta nevezetű helységek és puszták leginkább a régi Pest-, s mint gyanítható, Heves vármegyék területén feküdtek,Nagy-Káta, Sz.-Márton-, Sz.-Lőrincz-, Boldog-, Egres-, Tamás-Káta.* addig maga a nemzetség, vagy legalább is annak zöme, Szatmár-, Bihar-, Ugocsa- és a szomszédos vármegyékben birtokolt, egyes ágazatai pedig a Dunán-túl voltak elterjedve. Egy 1234. oklevél Szatmár vármegyébe vezet bennünket. A Káta nemzetségből származó István comes felesége ugyanis Gilyén nevű birtokát – a Caplon nemzetségből való Péter comes folytonos zaklatásai miatt eladja a királynak.«Ob multiplicem vexationem Petri filii Mohe de genere Coplon», mondja az oklevél.* II. Endre a vételár felében 50 márka ezüsttel elégíti ki az özvegyet, más felében a Szolnok vármegye hatósága alól kivett Szilvás nevű földet adományozza neki.Hazai okmánytár. VI. 29.* Hogy Demeter és István comesek, az egy őstől való származáson kívül még minő fokú rokonságban állottak egymással, arról az oklevelek természetesen nem világosítanak föl bennünket. Ebben az időszakban még igen bajos a nemzetségi viszony különböző szálait összekötöznünk, úgy hogy a Káta nemzetségnek a mongol betörést megelőzőleg már életben lévő harmadik tagjáról Poneth comesről, tudjuk ugyan, hogy hasonlóképen Szatmár vármegyei csengeri birtokos volt, de a már említettekkel való összeköttetését legtávolabbról sem ismerjük.Wenzel i. h. XI. 310. l.* Eddigelé tehát idő tekintetében két egymáshoz igen közel fekvő nyom vezet bennünket Szatmár vármegyébe, s ha nem is állíthatjuk teljes bizonyossággal, – bár több okunk van hinni, – hogy a nemzetségnek, melyből Káta mint önálló birtokos kiválott, ős megtelepedési helye, szállása, ez a vidék volt, de az kétségtelen, hogy a közös vagyon legelső felosztása következtében jutott ide valamelyik tagja, kinek utódjai a mint látszik már a XIII. század derekán több ágazatra oszlottak. Mielőtt ennek itt összpontosított szálait szétszedni igyekeznénk, lássuk a nemzetség már futólagosan említett elágazásainak egyes képviselőit, mikor és mily körülmények között éltek? – Ennél tovább nem mehetünk, s általában a már elmondottak után, hiú erőlködés lenne, valamely nemzetségről kimerítő, – teljesen összefüggő képet kivánni, s meg kell elégednünk, ha más ismertető jel hiányában az ősi javakon való osztozkodásból – a vérségi, illetőleg nemzetségi együvé tartozásra következtethetünk. A Káta nemzetségnek dunamelléki ágazata legkevésbbé ismeretes előttünk, s a rendelkezésünkre álló gyér adatokból vérségi és birtokviszonyaikat megvilágosítani teljes lehetetlenség; és a fenmaradt adatok oly töredékesek, hogy belőlük a leghézagosabb leszármazást sem lehetne összeállítani, adjuk tehát a neveket, a mint az oklevelekből kinyomozhattuk, melyek között az egy őstől való származáson kívül semmi közelebbi összefüggés nincs, s legfeljebb némi tájékoztatásul szolgálnak a nemzetség kiterjedtsége s az egyes tagok világi állapota tekintetében. A duna-melléki ágazathoz tartozik tehát a már említett Demeteren kívül, hogy időrendben haladjak: Gyula comes, a ki 1259-ben a pécsi káptalan előtt Klet fiai, László-, Fülöp- és Gergelylyel, Opor Péter özvegye Chen asszonynak hitbére és leánynegyede miatt perlekedik.«Jula de genere Kata» Fejér Cod. Dipl. IV. 2. p. 518.* István comes, ki mint Erzsébet királyleánynak,Erzsébet előbb apácza volt, később a szerb Milutin felesége lett.* illetőleg a margit-szigeti apáczáknak tiszttartója,«Officialis domini Elisabeth carissime filie nostre aliarumque sororum de insula b. Marie virginis gloriose.»* V. István király által 1270-ben IV. Bélának a zárda részére Törnye helység adományozásáról szóló levelét átíratja.Wenzel i. h. XII. 23.* Bertalan comes, talán ennek fia vagy testvére, ki 1283–85-ben szintén a margitszigeti apáczák tisztje volt.«Comes Bartolomeus nobilis de genere Kata officialis domine Elisabeth de insula dominarum» Katona Hist. Crit. VII. 920. Knauz: Monum. Eccl. Strig. II. 196.* II. Gyula, nem lehetetlen azonban, hogy fentnevezettel egy személy, kitől a mondott apáczák egy 1279. oklevél tanúsága szerint, Uza fia Péternek, bizonyos istenítéleti párbaj következtében reá szállott jószágát 9 ezüst márkáért magukhoz váltották.Hazai oklevéltár 87. Az oklevelek mindannyit comes-nek nevezik, mely szó egynémelyiknél a mint látszik foglalkozást, hivatalt jelentett.* A most elősorolt személyek a középkor homályában eltünnek szemeink elől s nincs egyetlen nyom, mely utódjaikra vezethetne bennünket. Némileg szerencsésebb helyzetben vagyunk azonban a nemzetség Heves vármegyei ágazatával. Igaz ugyan, hogy közülök csak Miklóst a Myhedei comes fiát ismerjük, mint a Káta nemzetség tagját, de minden jel arra mutat, hogy a Káthai család, melyből Mihály szolnoki főispán, s a jászok, kunok és tatárok birája, László nevű fia pedig hasonlóképen az említett méltóságok viselője volt Zsigmond alattSzázadok 1875. évf. 246. s k. l. és Gyárfás István A Jász-Kunok története. Szolnok 1883. III. k. A család a XVII. században pusztúlt el, jószágait nagy részben a gr. Keglevich-ek örökölték.* s mely egészen a XVII, századig az ország legelső birtokosai közé tartozott: a Káta nemzetségnek ebből az ágazatából származott. Említett Miklósa Myhedei comes fia 1288-ban az esztergomi káptalan előtt Szurdok-Püspöki nevű Abauj vármegyében fekvő földért András egri püspöknek a Borsod vármegyei Nohe birtokot adja cserébe,Horvát István: Verbőtzi István emlékezete. Pest. 1819. II. k. 15. lap. utána Fejér i. m. V. 3. 48. Horvát a többször említett Miklós comest a jászói prépostság levéltárában örzött okiratból de genere Lacha-nak mondja, s ezen az alapon a nemzetségekről irott kis könyvében egy Lacha nevű gyökeres magyar genust említ. – Átvévén Fejér ezt az oklevelet, változatlanúl hagyja a de genere Lacha kifejezést, sőt utána Knauz is a Monum. Eccles. Strig. II. k. 243. lapján, ámde néhány oldallal tovább, midőn Myhedey comes özvegyéről az esztergomi káptalan levéltárából közöl ugyanabban a dologban egy 1290. oklevelet, itt már határozottan de Kátha-nak nevezi, világos tehát hogy a Lacha nemzetség soha sem létezett, s csakis az illető szó hibás olvasásának köszöni eredetét. i. h. 276. l.* melyet aztán Mihedei özvegye két évvel később rokonainak az Aba nemzetségből származó Demeter és Olivérnek, a Rhédey család őseinek adományozott.Jellemző, hogy ebben az oklevélben már Szurdok-Püspöki Heves-Újvármegyében fekvő birtoknak mondatik, mi azt bizonyítja, hogy az Aba és Heves-Ujvár nevek, az illető terület jelölésére fölváltva használtattak, vagy talán Hevesnek eredeti neve Abauj vármegye volt. V. ö. Knauz i. m. II. 243. és 276. lapjait.* Úgy látszik tehát, hogy Miklósnak utódjai nem maradtak, s így nemzetségének más tagja lehetett a Heves vármegyei Káthai család alapítója. – Tény azonban, hogy a Káthaiak már a XIV. század első felében szerepeltek azon környéken, sőt I. Károly királynak Visegrádon 1331. május 10-én kelt oklevelében Péter «de Katha» említtetik, a ki IV. Béla királynak pinczemestere voltAnjoukori okmánytár II. k. 529. lap.* s utódjai Tyukod, máskép Kerek-udvar nevű birtokához igényt is tartottak.U. o. – 583, lap. Káthai Jakab a Bálint fia 1332-ben István kir. jegyző javára lemondott Kerek-udvar nevű birtokáról.* 1324-ben pedig Káthai György a Lőrincz fia János nevű testvére megöletésére vonatkozólag az egri káptalan által tanúkihallgatást eszközöltet.Anjoukori okmánytár. II. k. 169. l.* Maradékaik rendszerint Csege-Kátai előnévvel éltek, mely napjainkban már ismeretlen helység, valószínűleg, Heve- vagy Külső-Szolnok vármegye területén feküdt. Ez utóbb elősorolt egyénekről – mert nevükkel kapcsolatban a de genere Káta szorosabb meghatározás nem fordul elő – bár nem is állíthatjuk apodycticus bizonyossággal, hogy e nemzetség tagjai voltak, mindazonáltal a legnagyobb valószínűséggel elfogadhatjuk e föltevést, míg más bizonyítékok meg nem győznek az ellenkezőről. Ezek után áttérhetünk a Káta nemzetségnek arra az ágazatára, mely Bihar-, Szatmár-, Bereg-, Ugocsa vármegyékben volt elterjedve. – A mint már említettük is, az első összefüggő nyomokat Szatmárban találjuk; itt birtokoltak 1234 előtt István, 1239-ben a valószínűleg még továbbra is élő Poneth comes, kinek alakja némileg már határozottabb körvonalokban lép elénk, és leszármazóit is jobbára, – legalább fővonalban – ösmerjük. Poneth vagy Panyit a mint látszik szerző ember volt s nemzetségi javainak szaporítgatása közben pörpatvarba elegyedvén egyik-másik birtokos társával, ezen az úton közelebbről megismerkedhetünk vele. Történt ugyanis, hogy Mátyás és Miklós csengeri lakosoktól, kik különben a szatmári vár jobbágyai voltak, megvásárolt két ekényi földet, s a vételárból négy márkát már le is fizetett nekik. Mikor azonban IV. Béla a tulajdonhoz való jogczímeket országszerte vizsgálni kezdé s különösen az elidegenített várjószágok visszaszerzésére fordította figyelmét, kitünt, hogy ez a föld is a szatmári várhoz tartozott és Panyittól annak rendje és módja szerint elvétetett, ki ennek következtében az eladókat törvénybe idéztette, visszakövetelvén tőlük a maga négy márkáját. Mátyás és Miklós csak harmadszori idézésre jelentek meg s ekkor választott biróság közbenjöttével úgy egyeztek meg Panyittal, hogy ez segítse őket bizonyos más két ekényi földnek Pósa és Lörincztől való visszaszerzésében, melyet különben már ezeknek adtak el, de Panyit, mint szomszéd, elsőbbségi joggal bír annak megvételére.Az oklevél eme szavai, hogy a várjobbágyok felajánlják a földet «Ponetho iam dicto tanquam affinitate corciunacto», csak a szomszédságot, nem pedig a sógorsági, vérségi viszonyt jelentik.* És ha a visszaszerzés sikerül, becsü mellett átadják azt kára és költségei fejében Panyitnak, ha pedig nem, más javakkal kárpótolandják őt. A dolog vége az lett, hogy miután Pósa és Lőrincz nem adták vissza a szóban forgó földet, az említett várjobbágyok egy nemes ülést (locum curie) engedtek át Panyitnak Csenger területén s ehhez malomhelyet a Szamos szigetén, melynek birodalmába aztán Gábor pristaldus által az 1230. év folyamán be is vezettetett.Wenzel: Árpád-kori új okmánytár XI. 310. l. * A sokszor említett két ekényi föld visszavételére nézve azonban fönmaradt még Panyitnak a törvény rendes útja, ki a mondott esztendőben pörrel támadta meg Pósát és Lőrinczet, követelvén tőlük, hogy a Csenger határában fekvő földet, az általuk letett vételár visszafizetése után engedjék át neki, mert annak megvételére szomszédságánál fogva törvény szerint ő lett volna első sorban felszólítandó.Már itt Panyit kizárólag a szomszédságra hivatkozik.* Ezek azonban azt állították, hogy a földet Panyit és a többi szomszédok kibocsátották, s minthogy állhatatosan ragaszkodtak kijelentésükhez, végre a választott biróság perdöntő esküt itélt, midőn azonban ennek letétele czéljából a szentjóbi konvent előtt a felek megjelentek, Panyit 14 márkában kiegyezett velük. – Időközben – mielőtt a mondott összeget Panyit lefizette volna – Pósát és Lőrinczet isten-itéleti párbaj után lopás bűnében marasztalva, halálra keresték, s annak daczára, hogy a peres föld anyjuk jegyajándékát képezte,Wenzel i. m. VII. 77. «licet ipsa terra matri Pouse et Laurencii pro sua dota data fuerat, quia tamqam detentrix furum, filiorum scilicet suorum, qui sicut praediximus in furti crimine fuerint convicti, deprehensa fuit. . .»* Panyit, miután a 14 márka 1/3-dát a Posa és Lőrincz miatt károsúlt feleknek, 2/3-dát Dénes nádornak, mint ez ügy birájának lefizette: annak birodalmába be is vezettetett.U. o.* Kissé hosszabban foglalkoztunk ezekkel az oklevelekkel, melyek több tekintetben jellemző voltukon kívül, főleg azért is érdekelnek bennünket, mert Panyit comesben a Csáholymonostori Cháholyi család ősét ismerhetjük fel. Maradékai közül az oklevelek csak az egy Ábrahám comesről emlékeznek, állítja ugyan Szirmay, hogy egy Jakab nevű fia is létezett volna, ki midőn Pál tárnokmester Chehi nevezetű földjét el akará foglalni, annak fejét vette:Szirmay Antal: Szathmár vármegye esmérete II. 129. * erre vonatkozólag azonban én semmit sem találtam, és nincs nyoma annak, hogy Ábrahámon kívül több fia lett volna. – Általában tapasztalhatjuk, hogy a Panyit vonalán egészen a XV. századig csak egyes személyek tünnek fel, s ennek okát nem a csekély számban fenmaradt oklevelekben találjuk, de tényleg úgy volt, s csak így magyarázhatjuk meg azt a különben nem gyakori jelenséget, hogy a XIII. század első felében élő ős atya egyetlen család alapítója lett, mert ha nevezett Panyitnak csak két fia is maradt volna, akkor ezektől a legnagyobb valószínűség szerint legalább is két külön család származik, esetleg több is, mint a Káta nemzetségnek egy más ágazatáról alább tapasztalni fogjuk. Ábrahám 1271-ben V. István királytól Receh és Kostatun nevezetű földeket nyerte adományul,Szirmay A.: i. h. II. 108. – Szirmay közlései a legnagyobb kritikával használandók fel, én is csak ott fogadom el hiteles kútfő gyanánt, hol adatai más oklevelekkel, az ismerős körülményekkel egybehangzanak, vagy legalább is nem mondanak ellent azoknak.* majd IV. László megtekintvén hű szolgálatait, Gyele szolnoki várjobbágy és Gábor hadnagy Csen és Ulmez nevű puszta földjeit ezek magvuk szakadtával neki adományozza s a váradi káptalan által be is vezetteti e jószágok birodalmába.Wenzel i. h. IX. 123. «inspectis fidelitatibus et serviciis Comitis Abraam filii Ponith de genere Kata.»* 1277-ben egyrészről Ábrahám és felesége, másrészről apósa, Gothard comes, s ennek neje a váradi káptalan küldötte Wyda kanonok előtt kölcsönösen egymás javára végrendelkeztek, midőn is Ábrahám comes arra az esetre, ha feleségénél előbb halna meg, Cháhol, Sceke, Kenem és Árutlon-hyda nevű jószágait annak hagyományozza. Pár év múlva meg is halt, de időközben fia születvén, jószágait ez örökölte, s a szerződés valószínűleg minden érvényét elvesztétte.Szirmay i. h. 107.* Özvegye 1284-ben kiskorú fia, Péter, nevében megjelent IV. László király előtt, kérvén, hogy elődjének Receh és Kostatun földekről szóló adománylevelét erősítené meg, mit ez teljesített is.E jószágok még a XV. században a Csáholyiak tulajdonát képezték, s a legnagyobb valószínűség szerint Szatmár, vagy Közép-Szolnok területén feküdtek, ma azonban nyomukat sem találjuk.* Péterről puszta nevén kívül alig tudunk egyebet, állítólag Chahul-monostora nevű birtokáról írta magát, de életviszonyai teljesen ismeretlenek előttünk,Szirmay i. h. v. ö. Nagy Iván: Magyarország családai. III. k. 62. l. (Wagner Mss. tom. LXX.) Anjou okmtár. III. 9. stb.* az oklevelek jobbára csak halála után említik s egyetlen fia: I. János, kit az oklevelek Nagy-nak neveznek, megalapította a cháhol-monostori Cháholyi családot, mely fiu ágon a XVI. században enyészet el.Leleszi országos levéltár, fasc. 22. nr. 33. * Első ízben az 1323. esztendőben van róla emlékezet, midőn Fülöp nádor felszólította őt, hogy Chizer fiának Andrásnak hatalmasul elfoglalt jószágait adja vissza. János úr, midőn a nádor levele Szatmár vármegye közgyülésén előtte felolvastatott volna, illendő becsülettel hallgatta, azonban azt felelte, hogy ajándékképen ugyan a nádor kedvéért bárkinek is megeresztené azokat a jószágokat, de ha követelik tőle, törvényre bizza a dolgot.Szirmay i. h. 42.* Alig mutatkozik ily bőkezűnek s alig mer szembe szállani a nádorral, ha törvényes igazai nincsenek a szóban forgó birtokhoz, melyeknek, úgy látszik, érvényt is tudott szerezni, mert 1341-ben Drugeth Vilmos nádor által Szatmár- és Ugocsa vármegyék részére Gelényesen tartott gyűlésen az említett megyék szolgabirái és a jelenlévő nemesség egyértelemmel igazolták, hogy a Kraszna vármegyében fekvő Chizer jószág, az ő örökös birtokát képezte.U. o. 119.* Ezt megelőzőleg azonban már megszerezte rokonától Thunyoghi Mihálytól a Szatmár megyei Tunyog helység felét, melynek átadásáról Károly király 1335. okt. 31-én ünnepélyes oklevelet is állított ki,Szirmay i. h. és Nagy Iván i. m. – Tunyog mindvégig a Csáholyiaké volt.* s fiai közül: II. János 1381 körül, úgy látszik, mag nélkül halt el.Leleszi convent levéltára, fasc. 22. nr. 33. v. ö. Nagy Iván.*