Archívum:Turul 1887-4

Szerző: Dr. KOMÁROMY ANDRÁS Teljes címe: A Káta nemzetségről. Turul 1887-4 Elérhetőség: http://www.pechy-de-pechujfalu.hu/csaladfa/myfiles/htmls/turul/1887-88xw/1887-88xw.html#Heading2048

A Káta nemzetség, bár nevének hangzásából ítélve gyökeres magyar (vagy talán kun), nem tartozik azon különben is csekély számú nemzetségeink közé, melyeknek eredete lépésről lépésre a honfoglalásra vezethető vissza; mindazonáltal nagyon valószínű, hogy alapítója Káta, mint első önálló birtokos, az állam és társadalom alapját képező ősnemzetségi szervezet kötelékeiből vált ki,L. Erre vonatkozólag «A nemzetségekről» cz. értekezésemet a Turul 1887. évf. III. füzetében.* s hogy már legalább is a XII. század második felében kellett élnie, véleményem szerint onnan is gyanítható, hogy nemzetsége, illetőleg vér szerint való egyenes leszármazóiA vér szerint való leszármazás, jóllehet nem minden felmerülő esetnél constatálható, mindazonáltal szükségképen benne foglaltatik a nemzetség. a «de genere» fogalmában. – Ki lehet mutatni számtalan példával, hogy az oklevelekben előforduló nemzetségek, az egy őstől a fiúról-fiúra való leszármazás értelmében veendők; e jelenség azonban – mint kimutatni igyekeztem (L. fentebb. i. m.) nem teszi «fixa idea»-vá, az ős nemzetségi szervezet létezését.* már a XIII. század elején több ágazatban szerepeltek, a szerint, a mint az ősi javakon való osztozkodások következtében a Duna vagy Tisza mentén, és az ország más vidékein telepedtek meg. – Ugylátszik azonban, – már a mennyire hasonló körülmények között a népességi és birtokviszonyokból következtetni lehet, – hogy a Káta nemzetség különböző ágazatainak képviselői, leszármazási ízre nézve még nem nagyon távol állottak a nemzetség alapítójától. Első okleveles nyomát e nemzetségnek, – nem említve a váradi regestrumban szereplő azt a Farkas nevű egyént de genere Katha,Endlichernél 666. 107. A név következőképen iratik Cata, Kaata, Katha, Kata.* kink szolgája lopással vádoltatván Pál csanádi ispán birósága alatt tüzes vasat hordozott, s kiről puszta nevén kívül egyebet sem tudunk – 1231-ben találtam, mikor is Demeter comes nobilis vir de genere Cata,Wenzel G.: Árpádkori új okmánytár I. k. 288.* mint kétségtelenül előkelő birtokos a pannonhalmi sz. Mártonról nevezett apátsággal a szűz Máriának szentelt «Qizin» helyesebben güssingi (Német-Újvár) monostorRupp J.: Magyarország helyrajzi története I. 2. 449 1.; ma Német-Újvár Vasmegyében.* és a hozzá tartozó helységek, nemkülönben Obda nevű Dunasziget birtoka felett hosszabb idő óta perlekedvén, a delegált apostoli biróság által mindannyiszor elmarasztaltatott.Wenzel i. h.* Minő igényt formált Demeter ehhez a monostorhoz, melyet különben a közönségesen Németujváriaknak nevezett Güssingi testvérek őse, Volfer, alapítva 1157-ben adományozott az apátságnak? – az oklevelek nem adják elő,Rupp i. h. 447* – hogy azonban a Káta magyar őstől származó Demeter a II. Géza király alatt beköltöző Volfer és Hedrikkel szorosabb vérségi, illetőleg nemzetségi viszonyba sem ezen, sem más alapon nem hozható, azt hiszem nem szükséges bizonyítgatnunk.Erre vonatkozólag l. Bottka Tivadar: «Trencsényi Chák Máté és kortársai» cz. akadémiai székfoglaló értekezését.* Demeter ispán nevével többé nem találkozunk, utódjairól, esetleg a tőle származott családokról sincs tudomásunk és a Káta nemzetséget pár esztendő múlva az ország ellenkező részeiben látjuk feltünni, s már ekkor szembe ötlő az a sajátságos jelenség, hogy míg Káta nevezetű helységek és puszták leginkább a régi Pest-, s mint gyanítható, Heves vármegyék területén feküdtek,Nagy-Káta, Sz.-Márton-, Sz.-Lőrincz-, Boldog-, Egres-, Tamás-Káta.* addig maga a nemzetség, vagy legalább is annak zöme, Szatmár-, Bihar-, Ugocsa- és a szomszédos vármegyékben birtokolt, egyes ágazatai pedig a Dunán-túl voltak elterjedve. Egy 1234. oklevél Szatmár vármegyébe vezet bennünket. A Káta nemzetségből származó István comes felesége ugyanis Gilyén nevű birtokát – a Caplon nemzetségből való Péter comes folytonos zaklatásai miatt eladja a királynak.«Ob multiplicem vexationem Petri filii Mohe de genere Coplon», mondja az oklevél.* II. Endre a vételár felében 50 márka ezüsttel elégíti ki az özvegyet, más felében a Szolnok vármegye hatósága alól kivett Szilvás nevű földet adományozza neki.Hazai okmánytár. VI. 29.* Hogy Demeter és István comesek, az egy őstől való származáson kívül még minő fokú rokonságban állottak egymással, arról az oklevelek természetesen nem világosítanak föl bennünket. Ebben az időszakban még igen bajos a nemzetségi viszony különböző szálait összekötöznünk, úgy hogy a Káta nemzetségnek a mongol betörést megelőzőleg már életben lévő harmadik tagjáról Poneth comesről, tudjuk ugyan, hogy hasonlóképen Szatmár vármegyei csengeri birtokos volt, de a már említettekkel való összeköttetését legtávolabbról sem ismerjük.Wenzel i. h. XI. 310. l.* Eddigelé tehát idő tekintetében két egymáshoz igen közel fekvő nyom vezet bennünket Szatmár vármegyébe, s ha nem is állíthatjuk teljes bizonyossággal, – bár több okunk van hinni, – hogy a nemzetségnek, melyből Káta mint önálló birtokos kiválott, ős megtelepedési helye, szállása, ez a vidék volt, de az kétségtelen, hogy a közös vagyon legelső felosztása következtében jutott ide valamelyik tagja, kinek utódjai a mint látszik már a XIII. század derekán több ágazatra oszlottak. Mielőtt ennek itt összpontosított szálait szétszedni igyekeznénk, lássuk a nemzetség már futólagosan említett elágazásainak egyes képviselőit, mikor és mily körülmények között éltek? – Ennél tovább nem mehetünk, s általában a már elmondottak után, hiú erőlködés lenne, valamely nemzetségről kimerítő, – teljesen összefüggő képet kivánni, s meg kell elégednünk, ha más ismertető jel hiányában az ősi javakon való osztozkodásból – a vérségi, illetőleg nemzetségi együvé tartozásra következtethetünk. A Káta nemzetségnek dunamelléki ágazata legkevésbbé ismeretes előttünk, s a rendelkezésünkre álló gyér adatokból vérségi és birtokviszonyaikat megvilágosítani teljes lehetetlenség; és a fenmaradt adatok oly töredékesek, hogy belőlük a leghézagosabb leszármazást sem lehetne összeállítani, adjuk tehát a neveket, a mint az oklevelekből kinyomozhattuk, melyek között az egy őstől való származáson kívül semmi közelebbi összefüggés nincs, s legfeljebb némi tájékoztatásul szolgálnak a nemzetség kiterjedtsége s az egyes tagok világi állapota tekintetében. A duna-melléki ágazathoz tartozik tehát a már említett Demeteren kívül, hogy időrendben haladjak: Gyula comes, a ki 1259-ben a pécsi káptalan előtt Klet fiai, László-, Fülöp- és Gergelylyel, Opor Péter özvegye Chen asszonynak hitbére és leánynegyede miatt perlekedik.«Jula de genere Kata» Fejér Cod. Dipl. IV. 2. p. 518.* István comes, ki mint Erzsébet királyleánynak,Erzsébet előbb apácza volt, később a szerb Milutin felesége lett.* illetőleg a margit-szigeti apáczáknak tiszttartója,«Officialis domini Elisabeth carissime filie nostre aliarumque sororum de insula b. Marie virginis gloriose.»* V. István király által 1270-ben IV. Bélának a zárda részére Törnye helység adományozásáról szóló levelét átíratja.Wenzel i. h. XII. 23.* Bertalan comes, talán ennek fia vagy testvére, ki 1283–85-ben szintén a margitszigeti apáczák tisztje volt.«Comes Bartolomeus nobilis de genere Kata officialis domine Elisabeth de insula dominarum» Katona Hist. Crit. VII. 920. Knauz: Monum. Eccl. Strig. II. 196.* II. Gyula, nem lehetetlen azonban, hogy fentnevezettel egy személy, kitől a mondott apáczák egy 1279. oklevél tanúsága szerint, Uza fia Péternek, bizonyos istenítéleti párbaj következtében reá szállott jószágát 9 ezüst márkáért magukhoz váltották.Hazai oklevéltár 87. Az oklevelek mindannyit comes-nek nevezik, mely szó egynémelyiknél a mint látszik foglalkozást, hivatalt jelentett.* A most elősorolt személyek a középkor homályában eltünnek szemeink elől s nincs egyetlen nyom, mely utódjaikra vezethetne bennünket. Némileg szerencsésebb helyzetben vagyunk azonban a nemzetség Heves vármegyei ágazatával. Igaz ugyan, hogy közülök csak Miklóst a Myhedei comes fiát ismerjük, mint a Káta nemzetség tagját, de minden jel arra mutat, hogy a Káthai család, melyből Mihály szolnoki főispán, s a jászok, kunok és tatárok birája, László nevű fia pedig hasonlóképen az említett méltóságok viselője volt Zsigmond alattSzázadok 1875. évf. 246. s k. l. és Gyárfás István A Jász-Kunok története. Szolnok 1883. III. k. A család a XVII. században pusztúlt el, jószágait nagy részben a gr. Keglevich-ek örökölték.* s mely egészen a XVII, századig az ország legelső birtokosai közé tartozott: a Káta nemzetségnek ebből az ágazatából származott. Említett Miklósa Myhedei comes fia 1288-ban az esztergomi káptalan előtt Szurdok-Püspöki nevű Abauj vármegyében fekvő földért András egri püspöknek a Borsod vármegyei Nohe birtokot adja cserébe,Horvát István: Verbőtzi István emlékezete. Pest. 1819. II. k. 15. lap. utána Fejér i. m. V. 3. 48. Horvát a többször említett Miklós comest a jászói prépostság levéltárában örzött okiratból de genere Lacha-nak mondja, s ezen az alapon a nemzetségekről irott kis könyvében egy Lacha nevű gyökeres magyar genust említ. – Átvévén Fejér ezt az oklevelet, változatlanúl hagyja a de genere Lacha kifejezést, sőt utána Knauz is a Monum. Eccles. Strig. II. k. 243. lapján, ámde néhány oldallal tovább, midőn Myhedey comes özvegyéről az esztergomi káptalan levéltárából közöl ugyanabban a dologban egy 1290. oklevelet, itt már határozottan de Kátha-nak nevezi, világos tehát hogy a Lacha nemzetség soha sem létezett, s csakis az illető szó hibás olvasásának köszöni eredetét. i. h. 276. l.* melyet aztán Mihedei özvegye két évvel később rokonainak az Aba nemzetségből származó Demeter és Olivérnek, a Rhédey család őseinek adományozott.Jellemző, hogy ebben az oklevélben már Szurdok-Püspöki Heves-Újvármegyében fekvő birtoknak mondatik, mi azt bizonyítja, hogy az Aba és Heves-Ujvár nevek, az illető terület jelölésére fölváltva használtattak, vagy talán Hevesnek eredeti neve Abauj vármegye volt. V. ö. Knauz i. m. II. 243. és 276. lapjait.* Úgy látszik tehát, hogy Miklósnak utódjai nem maradtak, s így nemzetségének más tagja lehetett a Heves vármegyei Káthai család alapítója. – Tény azonban, hogy a Káthaiak már a XIV. század első felében szerepeltek azon környéken, sőt I. Károly királynak Visegrádon 1331. május 10-én kelt oklevelében Péter «de Katha» említtetik, a ki IV. Béla királynak pinczemestere voltAnjoukori okmánytár II. k. 529. lap.* s utódjai Tyukod, máskép Kerek-udvar nevű birtokához igényt is tartottak.U. o. – 583, lap. Káthai Jakab a Bálint fia 1332-ben István kir. jegyző javára lemondott Kerek-udvar nevű birtokáról.* 1324-ben pedig Káthai György a Lőrincz fia János nevű testvére megöletésére vonatkozólag az egri káptalan által tanúkihallgatást eszközöltet.Anjoukori okmánytár. II. k. 169. l.* Maradékaik rendszerint Csege-Kátai előnévvel éltek, mely napjainkban már ismeretlen helység, valószínűleg, Heve- vagy Külső-Szolnok vármegye területén feküdt. Ez utóbb elősorolt egyénekről – mert nevükkel kapcsolatban a de genere Káta szorosabb meghatározás nem fordul elő – bár nem is állíthatjuk apodycticus bizonyossággal, hogy e nemzetség tagjai voltak, mindazonáltal a legnagyobb valószínűséggel elfogadhatjuk e föltevést, míg más bizonyítékok meg nem győznek az ellenkezőről. Ezek után áttérhetünk a Káta nemzetségnek arra az ágazatára, mely Bihar-, Szatmár-, Bereg-, Ugocsa vármegyékben volt elterjedve. – A mint már említettük is, az első összefüggő nyomokat Szatmárban találjuk; itt birtokoltak 1234 előtt István, 1239-ben a valószínűleg még továbbra is élő Poneth comes, kinek alakja némileg már határozottabb körvonalokban lép elénk, és leszármazóit is jobbára, – legalább fővonalban – ösmerjük. Poneth vagy Panyit a mint látszik szerző ember volt s nemzetségi javainak szaporítgatása közben pörpatvarba elegyedvén egyik-másik birtokos társával, ezen az úton közelebbről megismerkedhetünk vele. Történt ugyanis, hogy Mátyás és Miklós csengeri lakosoktól, kik különben a szatmári vár jobbágyai voltak, megvásárolt két ekényi földet, s a vételárból négy márkát már le is fizetett nekik. Mikor azonban IV. Béla a tulajdonhoz való jogczímeket országszerte vizsgálni kezdé s különösen az elidegenített várjószágok visszaszerzésére fordította figyelmét, kitünt, hogy ez a föld is a szatmári várhoz tartozott és Panyittól annak rendje és módja szerint elvétetett, ki ennek következtében az eladókat törvénybe idéztette, visszakövetelvén tőlük a maga négy márkáját. Mátyás és Miklós csak harmadszori idézésre jelentek meg s ekkor választott biróság közbenjöttével úgy egyeztek meg Panyittal, hogy ez segítse őket bizonyos más két ekényi földnek Pósa és Lörincztől való visszaszerzésében, melyet különben már ezeknek adtak el, de Panyit, mint szomszéd, elsőbbségi joggal bír annak megvételére.Az oklevél eme szavai, hogy a várjobbágyok felajánlják a földet «Ponetho iam dicto tanquam affinitate corciunacto», csak a szomszédságot, nem pedig a sógorsági, vérségi viszonyt jelentik.* És ha a visszaszerzés sikerül, becsü mellett átadják azt kára és költségei fejében Panyitnak, ha pedig nem, más javakkal kárpótolandják őt. A dolog vége az lett, hogy miután Pósa és Lőrincz nem adták vissza a szóban forgó földet, az említett várjobbágyok egy nemes ülést (locum curie) engedtek át Panyitnak Csenger területén s ehhez malomhelyet a Szamos szigetén, melynek birodalmába aztán Gábor pristaldus által az 1230. év folyamán be is vezettetett.Wenzel: Árpád-kori új okmánytár XI. 310. l. * A sokszor említett két ekényi föld visszavételére nézve azonban fönmaradt még Panyitnak a törvény rendes útja, ki a mondott esztendőben pörrel támadta meg Pósát és Lőrinczet, követelvén tőlük, hogy a Csenger határában fekvő földet, az általuk letett vételár visszafizetése után engedjék át neki, mert annak megvételére szomszédságánál fogva törvény szerint ő lett volna első sorban felszólítandó.Már itt Panyit kizárólag a szomszédságra hivatkozik.* Ezek azonban azt állították, hogy a földet Panyit és a többi szomszédok kibocsátották, s minthogy állhatatosan ragaszkodtak kijelentésükhez, végre a választott biróság perdöntő esküt itélt, midőn azonban ennek letétele czéljából a szentjóbi konvent előtt a felek megjelentek, Panyit 14 márkában kiegyezett velük. – Időközben – mielőtt a mondott összeget Panyit lefizette volna – Pósát és Lőrinczet isten-itéleti párbaj után lopás bűnében marasztalva, halálra keresték, s annak daczára, hogy a peres föld anyjuk jegyajándékát képezte,Wenzel i. m. VII. 77. «licet ipsa terra matri Pouse et Laurencii pro sua dota data fuerat, quia tamqam detentrix furum, filiorum scilicet suorum, qui sicut praediximus in furti crimine fuerint convicti, deprehensa fuit. . .»* Panyit, miután a 14 márka 1/3-dát a Posa és Lőrincz miatt károsúlt feleknek, 2/3-dát Dénes nádornak, mint ez ügy birájának lefizette: annak birodalmába be is vezettetett.U. o.* Kissé hosszabban foglalkoztunk ezekkel az oklevelekkel, melyek több tekintetben jellemző voltukon kívül, főleg azért is érdekelnek bennünket, mert Panyit comesben a Csáholymonostori Cháholyi család ősét ismerhetjük fel. Maradékai közül az oklevelek csak az egy Ábrahám comesről emlékeznek, állítja ugyan Szirmay, hogy egy Jakab nevű fia is létezett volna, ki midőn Pál tárnokmester Chehi nevezetű földjét el akará foglalni, annak fejét vette:Szirmay Antal: Szathmár vármegye esmérete II. 129. * erre vonatkozólag azonban én semmit sem találtam, és nincs nyoma annak, hogy Ábrahámon kívül több fia lett volna. – Általában tapasztalhatjuk, hogy a Panyit vonalán egészen a XV. századig csak egyes személyek tünnek fel, s ennek okát nem a csekély számban fenmaradt oklevelekben találjuk, de tényleg úgy volt, s csak így magyarázhatjuk meg azt a különben nem gyakori jelenséget, hogy a XIII. század első felében élő ős atya egyetlen család alapítója lett, mert ha nevezett Panyitnak csak két fia is maradt volna, akkor ezektől a legnagyobb valószínűség szerint legalább is két külön család származik, esetleg több is, mint a Káta nemzetségnek egy más ágazatáról alább tapasztalni fogjuk. Ábrahám 1271-ben V. István királytól Receh és Kostatun nevezetű földeket nyerte adományul,Szirmay A.: i. h. II. 108. – Szirmay közlései a legnagyobb kritikával használandók fel, én is csak ott fogadom el hiteles kútfő gyanánt, hol adatai más oklevelekkel, az ismerős körülményekkel egybehangzanak, vagy legalább is nem mondanak ellent azoknak.* majd IV. László megtekintvén hű szolgálatait, Gyele szolnoki várjobbágy és Gábor hadnagy Csen és Ulmez nevű puszta földjeit ezek magvuk szakadtával neki adományozza s a váradi káptalan által be is vezetteti e jószágok birodalmába.Wenzel i. h. IX. 123. «inspectis fidelitatibus et serviciis Comitis Abraam filii Ponith de genere Kata.»* 1277-ben egyrészről Ábrahám és felesége, másrészről apósa, Gothard comes, s ennek neje a váradi káptalan küldötte Wyda kanonok előtt kölcsönösen egymás javára végrendelkeztek, midőn is Ábrahám comes arra az esetre, ha feleségénél előbb halna meg, Cháhol, Sceke, Kenem és Árutlon-hyda nevű jószágait annak hagyományozza. Pár év múlva meg is halt, de időközben fia születvén, jószágait ez örökölte, s a szerződés valószínűleg minden érvényét elvesztétte.Szirmay i. h. 107.* Özvegye 1284-ben kiskorú fia, Péter, nevében megjelent IV. László király előtt, kérvén, hogy elődjének Receh és Kostatun földekről szóló adománylevelét erősítené meg, mit ez teljesített is.E jószágok még a XV. században a Csáholyiak tulajdonát képezték, s a legnagyobb valószínűség szerint Szatmár, vagy Közép-Szolnok területén feküdtek, ma azonban nyomukat sem találjuk.* Péterről puszta nevén kívül alig tudunk egyebet, állítólag Chahul-monostora nevű birtokáról írta magát, de életviszonyai teljesen ismeretlenek előttünk,Szirmay i. h. v. ö. Nagy Iván: Magyarország családai. III. k. 62. l. (Wagner Mss. tom. LXX.) Anjou okmtár. III. 9. stb.* az oklevelek jobbára csak halála után említik s egyetlen fia: I. János, kit az oklevelek Nagy-nak neveznek, megalapította a cháhol-monostori Cháholyi családot, mely fiu ágon a XVI. században enyészet el.Leleszi országos levéltár, fasc. 22. nr. 33. * Első ízben az 1323. esztendőben van róla emlékezet, midőn Fülöp nádor felszólította őt, hogy Chizer fiának Andrásnak hatalmasul elfoglalt jószágait adja vissza. János úr, midőn a nádor levele Szatmár vármegye közgyülésén előtte felolvastatott volna, illendő becsülettel hallgatta, azonban azt felelte, hogy ajándékképen ugyan a nádor kedvéért bárkinek is megeresztené azokat a jószágokat, de ha követelik tőle, törvényre bizza a dolgot.Szirmay i. h. 42.* Alig mutatkozik ily bőkezűnek s alig mer szembe szállani a nádorral, ha törvényes igazai nincsenek a szóban forgó birtokhoz, melyeknek, úgy látszik, érvényt is tudott szerezni, mert 1341-ben Drugeth Vilmos nádor által Szatmár- és Ugocsa vármegyék részére Gelényesen tartott gyűlésen az említett megyék szolgabirái és a jelenlévő nemesség egyértelemmel igazolták, hogy a Kraszna vármegyében fekvő Chizer jószág, az ő örökös birtokát képezte.U. o. 119.* Ezt megelőzőleg azonban már megszerezte rokonától Thunyoghi Mihálytól a Szatmár megyei Tunyog helység felét, melynek átadásáról Károly király 1335. okt. 31-én ünnepélyes oklevelet is állított ki,Szirmay i. h. és Nagy Iván i. m. – Tunyog mindvégig a Csáholyiaké volt.* s fiai közül: II. János 1381 körül, úgy látszik, mag nélkül halt el.Leleszi convent levéltára, fasc. 22. nr. 33. v. ö. Nagy Iván.* Sebestyén ellenben, miután már testvére javait is örökölte, hosszú élete alatt nagy vagyont gyűjtött, s megvetette alapját maradékai gazdagsága- és előkelőségének. – Konok perlekedő, és kortársaihoz hasonlóan féktelen, erőszakoskodó ember volt, ki minden módot fölhasznált jószágai szaporítására s nem riadt vissza hatalmaskodástól, vérengzéstől, ha érdekei vagy szenvedélyei úgy hozták magukkal. Birtokos társaival, a Kállay-, Buthkay-, Drágffyak – illetőleg ezeknek ősével, Báthori, Domahidy, Rosályi Kun stb. családbeliekkel örökös harczban, viszálkodásban állott;Nagyszámú oklevél Leleszen; fasc. 35. nr. 7., 36. nr. 8., 10. nr. 5., 22. nr. 10. stb.* s 1390 körül történt halála után1394-ben már mint néhai-nak fiai perlekednek Balk és Drágh máramarosi főispánokkal. Lelesz. fasc. 35. nr. 7.* Dénes, György és István nevű fiai közül ez utolsó terjeszté tovább a maga nemzedékét, s utódjai az ország legfőbb családjaival sógorosodva (Bánffy, Perényi, brebiri Melith, Pálóczy, Ráskay, Károlyi stb.), kedvező viszonyok, szerencsés házasságkötések által gazdagság és előkelőség tekintetében a Csáholyi nevet magasra emelték.V. ö. Nagy I. Szirmay és a leleszi convent adatait; midőn Cháholyi János 1429-ben Zsigmond királytól összes javaira új adományt nyer, a többek között Panyith Szolnokban, Magyar-, Oláh-, Középső- és Monostoros-Cháholy, Rechk és Kastatun (Szirmaynál Receh és Kostatun) földek is említtetnek. – Szirmay állításait a leleszi levéltár adatai rendben igazolják ad C. 98, 1429.* Nem czélom ez alkalommal a család történeteivel behatóbban foglalkozni, mely önálló tanulmány tárgyát bátran képezhetné, de mielőtt áttérnék a áta nemzetségnek egy másik ágazatára, az előadottak könnyebb áttekinthetése czéljából, de teljesség okáért is szükségesnek tartom leszármazásukat ide igtatni, a XIV-ik század végeig:E leszármazást a már idézett oklevelek támogatják, kiegészítése a leleszi levéltár segítségével könnyen eszközölhető.*

Comes Poneth de genere Kata 1239.; Ábrahám comes 1271–1281 felesége Gothárd leánya; Jakab?; Péter de Chahul-monostora 1281.; I. János «dictus Nagy de Chahol» 1323–1341.; Sebestyén 1365. 1394-ben néhai; II. János † 1381 után; Dénes †; István a chahol-monostori Cháholyi család őse; György †.

-- kép --

Most tehát elérkeztünk a Káta nemzetségnek ahhoz az ágazatához, melynek alapítója Raphael volt, ki a legnagyobb valószínűséggel a XIII. század elején élhetett, én legalább azt a Raphael comest, ki a Szatmár vármegyében fekvő Mikola föld határjárásával 1215-ben, mint szomszéd birtokos többször említtetik,Szirmay. i. m. 289.* vele egy személynek tartom. – Az ismeretes birtokviszonyok megerősítik a föltevést, az időre nézve pedig irányadó lehet az a körülmény, hogy 1261-ben mint fia, Gábor mester, mind unokája, Raphael, vagy mint egykorú oklevelek nevezik, Rofoyn, , sőt élemedett korú emberek voltak. Raphael ősi birtokai Szatmár-, Bereg-, Ugocsa- és Bihar vármegyékben feküdtek, melyeknek első felosztása tudtunkra 1261-ben történt, midőn István királyi herczeg és erdélyi vezér előtt fia Gábor s unokája Rofoyn, kinek atyja Tamás volt, választott biróság közbe jöttével úgy egyeztek meg, hogy Lázár föld (ma Lázári helység Szatmár vármegyében) Gábornak, Sár és Homok (Szatmárban) pedig Rofoynnak jutott, Mixi, Babun, Ewsi, Pazab nevű birtokokat, valamint 8 ekényi földet Pop területéből közösen fognak használni, szolgáik- és szabadosaikra nézve a régi osztályt érvényben tartják. Kiköttetett ez alkalommal az is, hogy Gábor mesternek szerzett vagy adományos jószágai osztály alá soha sem eshetnek.A gróf Zichy család okmánytára. I. k. 11. l. Az oklevél Zoloch (Szalacs?) 1261. jul. 5-én adatott ki.* Ebből az oklevélből is láthatjuk, mily előszeretettel ragaszkodtak a nemzetségek tagjai az osztatlan közös birtokláshoz s annak daczára, hogy az elsorolt jószágok közül Mixi (Mykusi föld) Szatmárban, Ősi és Pozub Biharban.Ősi a Körös, Pozub a Tisza mellett feküdt.* Pop (jelenleg Márok-Papi) Beregben, Bábony pedig Ugocsa vármegyében feküdtek; mégis közösnek hagyták azokat, s úgy látszik egyedül állandó lakhelyüket tartották szükségesnek föltétlen tulajdon joggal birtokolni.Az oklevél nem említi, hogy nevezettek a Káta nemzetségből származtak volna, mi annál jellemzőbb, mert igen fontos dolog, ős javakon való osztozkodás forog fenn, de a két egyén leszármazása kétségtelen volt s a közös vagyonhoz való igényeiket bizonyítani nem kellett, szóval a szükség nem indokolta a nemzetségi jelző használatát.* Nyilván való dolog továbbá az is, hogy a jelenlegi osztály tárgyát képező jószágok egy régibb osztozkodából maradtak fenn és Raphael ágazatának összes vagyonát koránt sem képezték, – de fokról-fokra, a mint az osztatlan közös birtoklás mindinkább kisebb terjedelmű javakra szorítkozott, olvadt le az ennyire. – Azt is tudhatjuk előre, hogy a most közösnek hagyott javakon a nemzetség tagjai időmúltával, ha a szükség úgy hozza magával, ismét osztozkodni fognak, de nem jut eszünkbe ebből itélni meg a Káta nemzetség ez ágazatának vagyoni állapotát. – Általában az osztozkodásban szereplő javak kisebb nagyobb terjedelméből nem vonhatunk helyes következtetést az illető nemzetség vagyonosságára, mert igen gyakran annak az osztozkodásnak tárgyát, melyről oklevelünk maradt fenn, az ős jószágoknak csak egy töredéke képezi, jelen esetben pedig Gábor és unokaöcscse perlekedtek az elsorolt birtokok felett s így az említett 1261. oklevél inkább pöregyezségnek mintsem nemzetségi osztálynak tekinthető. Raphaellel többé nem találkozunk, Gábor vagy Gabrián mester azonban még 1268-ban mint Vasvári föld szomszéd birtokosa említtetik,Wenzel i. h. VIII. 198.* de, úgy látszik, rövid idő múlva meghalt, mert 1274-ben már fia, II. Tamás, neve tünik föl az oklevelekben. Foglalkozzunk elsőben is a Gábor ágazatával, bárha ebben az időben még nem történt meg a Káta nemzetség Tamás- és Gábortól származó tagjainak teljes különválása, s a nemzetségi kapcsolatot a közös birtoklás sértetlenül fentartotta. II. Tamás, nemzetségének egyik legerőteljesebb alakja. – Hadra termett, vitéz ember, s igen korán kitünteti magát a IV. Béla és fia, István között dühöngő pártharczok idején, természetesen mint az ifjabb király híve, kinek a legválságosabb napokban is hű követője volt s a fekete-halmi vár ostromlása alatt, midőn Istvánt pártfelei cserben hagyták – nem csekély érdemeket szerzett magának.A fekete-halmi vár ostromát Gyárfás István (Jász-Kunok története II. 293) a Fejér által közlött oklevél ellenére teljesen indokoltan 1265 előtti időre teszi, Szalay véleménye szerint 1262-ben történt az, hasolóképen nyilatkozik Horváth Mihály is. – Az ott harczoló Tamásnak bizonyára legalább is 20 esztendősnek kellett lennie, s így 1240 táján születvén, minthogy atyja Gábor kisebb fiú volt, nagyatyja Raphael csak hozzá vetőleges számítás szerint is, az előbbi század szülötte.* Trónra jutva István nem feledkezett meg hű szolgálatairól és vitézsége jutalmazásául az Ugocsa vármegyében fekvő Kökényesd földet adományozta neki.«Terra Kukynus in comitatu de Ugucha». Zichy okmánytár I. 34. «pro multiplicibus eiusdem serviciis in Feketeuholm fideliter impensis etc.»* Tamás azonban még fiatal ember volt és korántsem vonúlt vissza a hadi élettől, de István halála után Kun László zászlaját lobogtatá s mint ennek egyik hadvezére az Ottokár cseh király elleni háborúkban vitézkedett s Henrik bánnal együtt Morvába törvén, a Laa vára alatti ütközetben tünteté ki magát (1273). Midőn pedig a közbejött események következtében a hadviselés egy időre szünetelt, Tamás, a kor szokásaihoz híven, nem mulasztá el hadi érdemeinek illendő megjutalmazását szorgalmazni. – 1273-ban tehát két rendbeli kéréssel járúlt a királyi udvarhoz, először is átíratta és megerősíttette V. Istvánnak Kökönyösd adományozásáról szóló levelét, s aztán fölkérte magának az ezzel határos HalmiMa Halmi város Ugocsa vármegyében.* nevű földet, melyet a király, illetőleg a még gyermek László nevében intézkedő kormánytanács neki . ajándékozva, erről ünnepélyes oklevelet állíttatott ki.Az adománylevél kivonata így hangzik: . . praesertimque eiusdem miliciam quam nostro tempore sub castro Loawa contra hostilem Regis Boemorum turmam facie ad faciem dimicando triumphum exercuit iusto cordis libramine recensentes ut eiusdem de strenuo reddamus magis strenuum etc. etc. Zichy okmánytár I. k. 36.* Tamás tehát Ugocsa vármegyében kezdé csoportosítani jószágait. Halmi és Kökönyösd határa abban az időben roppant terület volt, ezen kívül bírta még Bábonyt, melynek régi területe a később ott alakúlt 4–5 község határában oszlott meg. – Legszívesebben tartózkodott itt, midőn a harczi lárma kissé csillapúlt s a vitézeknek alkalmuk nyilt, szomszédjaik- és osztályos atyafiaikkal torzsalkodni, megvetvén alapját a néha évszázadokig tartó határvillongási pereknek. Tamás úr is hasonló foglalkozás közben tölté a béke és nyugalom napjait, mert Ottokár leveretése után nem volt több dicsőséges hadjárata a lázongó vérű ifjú királynak, Tamás pedig az öldöklő polgárháborúktól a mint látszik távol tartá magát, de mint jó katona, hogy a folytonos belharczok közepette, az elszaporodott rablók és fosztogatók ellen családjának és javainak biztonságot szerezzen, a Bábony határában emelkedő bércztetőn erősséget rakatott, melyet aztán nevéről Tamás várának kezdtek nevezni s az alatta elterülő falu, mely pár évtized alatt keletkezett, ma is Tamás-Váralja nevet visel.A vár egy 1379. oklevélben «castrum Babun» nevet visel, de a falu megőrizte 600 esztendőn keresztül alapítója emlékezetét.* Ebbe vonúlt meg később mint öregedni kezdő vitéz, de minthogy Bábony, a már említett több jószágokkal együtt még a Káta nemzetség osztatlan birtokát képezte, előbb a tulajdon jog megszerzéséről kellett gondoskodnia. E végből 1281-ben rokonait, Tamást és Pált, a kik atyja többször említett Rofoyn nevű unokatestvérének fiai voltak, a váradi káptalan elé idéztette, s velük a váradi püspök, Rofoyn bán,Ez állítólag szörényi bán volt, s a Káta nemzetségből származott (Pesty Fr.A szörényi bánság története), mit azonban minden utánjárásom daczára sem sikerült bebizonyítani, jóllehet nagyon valószínü dolog. – 1311-ben Dózsát, mint legközelebbi rokonát, fiává fogadta, mely alapon a Zichy okmánytár tudós kiadói e nádort is a Káta nemzetség tagjának tartják.* Péter comes, a Dorog fia, Lukács a Sem fia, valamint Mikó mester és Gogán bán, mint választott birák közbe jöttével a következő egyességre lépett. Az 1261-ben közösnek hagyott jószágok közül Bélpozob (Pozub) és Ősi Biharban, valamint a Szatmár megyei Mikusi föld fele Tamásnak és Pálnak jutott. Papi, Bábony és MikusiAz oklevél szerint Lázár és Vasvári helység között terül el.* hasonfele a Tamás mesteré lett; minthogy azonban ő a várhoz tartozó területet osztály alá bocsátani nem volt hajlandó, megbecsülték a bábonyi hegyet 40 márkára és a Rofoyn fiait illető 20 márkában Tamás Kyu(kül)-pozob-teleke nevű szerzett földjét és bél-pozobi örökös jószágát engedte át.Itt már többször mondatik, hogy az osztozkodó felek de genere Kata származtak.* Ez osztozkodás után nem volt többé a Káta nemzetség Raphaeltől származó ágazatának közös vagyona, Rofoyn fiai Szatmár- és Bihar vármegyékben alapítottak családot, a Gaborján maradékai pedig jóllehet időnként Szatmár vármegyében is laknak, de Ugocsa-, illetőleg Bereg vármegyében terjesztették tovább nemzedéküket. – Idők folyamán azonban adás-vétel, elzálogosítás stb. következtében birtok viszonyaik oly bonyolultakká váltak, hogy alig lehet rajtuk eligazodni, és mert – mint alább látni fogjuk – Tamás mesternek az 1284-iki egyezségben valószínüleg kiskorúságuk miatt nem említett Miklós és János nevű testvérei is voltak, kiknek maradékai mihamar elszaporodva több felé ágaztak szét: szükségesnek tartjuk mindenek előtt leszármazásukat állítani össze, hogy az olvasó a gyakran ismétlődő keresztnevek között, a genealogia tekervényes utain könnyebben eligazodhassék. – Tudjuk azt is, hogy bár hitünk szerint minden rendelkezésünkre álló eszközt fel is használtunk, mégis hézagos képet fogunk nyújtani, épen azért előre kijelentjük, hogy bárminémű helyre igazítást, vagy pótló adatokat köszönettel fogunk venni. Raphael ágazatán tehát a következő leszármazás állapítható meg:

I. TÁBLA. Raphael de genere Kata; I. Tamás; Gábor dictus Gabrián 1261–1268.; II. Raphael dictus Rofoyn 1261.; I. Miklós 1284–1299 szatmári főesperes; II. Tamás szül. 1240 körül † 1299 után. Épiti Tamás várát Ugocsában; I. János 1284–1299 Beregi vonal; III. Tamás 1284. a bihari ágazat törzse; I. Pál 1284–1313 a Vasvári család őse; V. Tamás de Vosvár 1340–1351.; III. Miklós dictus Fekech 1364–1392.; IV. János 1385.; II. Miklós 1310–1313.; II. János 1319–1352 a Lázári család őse Szatmárban; I. Mihály †; I. László †; IV. Tamás 1324–1355.; Egy leány (Szalánczyné); IV. Miklós 1379–1385.; VI. Tamás deák 1311.; II. Mihály; II. György; II. Gábor 1308–1313.; I. Sebestyén 1379. A Surányi család őse; I. György † 1311.; I. István 1311–1347.; V. Miklós 1379.; II. István 1379.; A Csarnavodai család ősei; V. János 1311–1345.; I. Jakab 1348. váradi kanonok; II. Fülöp 1348–1385.; I. Fülöp 1311–1323.; VI. János 1385.; VI. Miklós 1379.

--- kép ---

Demeter de genere Kata; István † 1324 körül Biharban.; Gugh de genere Kata; II. Gugh 1297–1343 a Kátay család őse; Egyed 1297.; Mihály; Pál 1297.; Ilyés; András; Péter; II. Mihály; István de genere Kata az Ősi család őse; Lőrincz 1340–1343.; János nógrádi főesperes egri kanonok 1340–1343.; László; István; Miklós; János; Péter.

--- kép ---

Sajátságos az, hogy a nemzetségnek Panyit és Raphaeltől származó ágazatai között, századok leforgása alatt egyetlen érintkezési pontot sem találunk, a Cháholyi család merő idegen ezekre nézve, még csak nem is perlekednek, egymásba sem házasodnak, s valószínűleg az egy őstől való származás tudata sem élt már közöttük. – Érdekes azonban, hogy a Raphael ágazatának utolsó tagja Surányi Gábor, a Cháholyi Péter unokáját Prépostvári Borbálát vette nőül, ez azonban az általunk tárgyalt időszakon már kívül esik. – Az egy őstől származó családok tehát még egyszer sírjuk szélén ismét egyesültek, de a XVII-ik század hajnala már megfordítva találta a czímert sírboltjuk felett. – A Káta nemzetségnekAz általunk ismertetett ágazatokat értvén.* fiú ágon nem volt több képviselője. Vegyük föl tehát ismét az elejtett fonalat II. Tamással, ki az 1284-iki osztozkodás után szomszédjaival a Guth-Keled nemzetség tagjaival került pörpatvarba, mely változó szerencsével folyt egy századig, s legfőbb oka volt annak, hogy Tamás maradékai csaknem koldusbotra jutottak, alig három ember-öltő alatt. A pör megkezdésére, melyet eleinte testvéreivel együtt közösen folytatott, az szolgáltatott alkalmat, hogy midőn Aladár ispán, a Kisvárdai család őse, Surány nevű Bereg vármegyei földjének határait járatta volna, Tamás nem csak meghiúsította azt ellentmondásával, de a váradi káptalan küldötteinek jelentése szerint, surányi birája és a jobbágyok Aladárnak jószágait elpusztítva, a határjeleket is lerontották.Zichy okmánytár I. 46. * Majd midőn Aladár be akará magát vezettetni említett birtokába, Tamás és népei ismét ellenszegültek s az egri káptalan küldötteinek eredménytelenül kellett haza térniök.U. o. I. 57.* Még az ebből származott pör véget sem ért, midőn a szomszédos Márk birtok szolgáltatott alkalmat a további viszálkodásra. – Aladár ugyanis azzal vádolta Tamást és testvéreit, hogy a jószágot tőle erővel elfoglalták, minthogy azonban a Gábor fiai Márkot örökös birtokuknak mondották, állítván, hogy Aladár csak zálogban bírja azt tőlük, a Czégény-monostorban összeült választott biróság akkép itélt, hogy Aladár nemzetségének tagjaival együtt esküvel bizonyítsa, hogy Márk nem zálogos de ős birtoka.Zichy okmánytár. I. 65.* Ugylátszik azonban erre nem volt hajlandó, vagy talán közbe jött halála miatt maradt el a dolog; annyi bizonyos, hogy a pör tovább folyt, míg végre az egri káptalan előtt megjelentek egyrészről Aladár fia, László, Prywárt (Pelbárt) testvére nevében is, másrészről Miklós szatmári főesperes, mint Tamás és János testvéreinek megbizottja, s letevén minden további perlekedésről, barátságos egyességre léptek. Ez egyesség értelmében Márk birtok határai a perlekedő feleknek esküvel erősített bevallásai után fognak megállapíttatni, s ha a Papi és Fejérche falvak felőli részre az Aladár, a nyugati határokra pedig Gabrián fiai leteszik az esküt, – átadatik kinek-kinek az illető föld örökös tulajdonául, – Surány birtokot pedig két egyenlő részre osztják s a felek hasonlóképen esküvel tartoznak erősíteni, hogy a meghatárolt területek örökségüket képezik.U. o. I. 91.* Midőn a kitüzött határnapra a káptalan küldöttjei megjelentek s Márk határait az előre megállapított módozatok mellett bejárva Surány földhöz érkezének, a felek egyértelemmel kijelentették, hogy az esküt félre teszik, de a nyugat felőli résznek Aladár fiai, László fia Pelbárt, – a keleti résznek pedig Gabriánnak Tamás és János nevű fiái békés birodalmába lépnek. Minek következtében a káptalan az iktatást teljesítette.U. o. I. k. 92.* Könnyen megállapíthatólag a Káta és Guth- Keled nemzetségek Bereg vármegyei birtokai között a gyakran említett földek képezték a határt, s hol egyik, hol másik fél csatolva azt a maga jószágaihoz, természetesen örökös villongás tárgyául szolgáltak a szomszédok között. Láttuk az 1261-iki osztozkodásnál, hogy Papi föld, illetőleg 8 ekényi (körülbelül 1200 hold) annak területéből a Káta nemzetség örökségét képezte, de Surány falu, és Márk birtok nevével most találkozunk elsőben, és vagy bizonyos régibb viszály következtében jutott a Gabrián vonalára, vagy maga szerezte azt, s így nemzetségének más tagjai nem tarthattak hozzá igényt. – Az a körülmény azonban, hogy Márkot s az Egyházas-Surány falu határában elterülő Surány földet a Guth-Keledek is maguknak követelték, de levelei egyik félnek sem voltak, arra enged következtetnünk, hogy mint lakatlan területek alkalmasint elbirtoklás által jutottak az illetők tulajdonába, tölük nyerték első kulturájokat, mely aztán a tulajdonnak jogczíméül szolgált. Tagadhatlan, mint alább látni fogjuk, hogy Bereg- és Ugocsa vármegyék rengeteg erdőkkel borított földjére a Káta nemzetség megtelepedése nagy átalakító hatással volt. Várakat, községeket alapítottak, benépesítve a mongol pusztítás óta lakatlan földeket, úgy hogy méltán sorozhatjuk őket e vidék civilisátiójának úttörői közé. A most előadott 1299-iki egyesség után a Gabrián fiaival többé nem találkozunk okleveleinkben, sőt Miklós főesperes már ott sem fordul elő, pedig ha életben van, valószínűleg érvényesíti a maga jogait. A XIII-ik század utolsó tizedében Ugocsa-, Szatmár és a szomszédos vármegyék folytonos harczok színhelye voltak, itt az Ubulfi testvérek, Ungban és Beregben a nagyhatalmú Omode nádor gyüjté maga körül a nemességet, s ily körülmények között a Gabrián fiai sem vonulhattak teljesen vissza, pártállást kellett foglalniok kétségtelenül. – Erről azonban semmi közelebbi tudomásunk nincs, pedig Tamásról, ki nem rég diadalmas hadsereget vezényelt, alig tehetjük föl, hogy távol tartotta volna magát a mozgalomtól, már akár a király oldalán a lázongók ellen, akár a pártosok között, ha mint kortársai között számosan – önérdekét többre becsülte a fejedelem iránt való hűségnél. – Mint Tamásvárának ura, jóllehet ez az erősség nagyobb stratégiai fontossággal nem is bírt, magában véve is jelentékeny egyéniség volt, mert az akkori ostromszereket tekintve, egy bércztetőn álló vár csaknem bevehetetlen volt, s a környék lakossága bizonyára a várbirtokos pártján állott. – Mindezek daczára azonban egyetlen emlékünk sem maradt fenn szereplése felől s az 1299-iki oklevélben a testvérekről – legalább tudomásom szerint – utoljára tétetik említés. Lássuk tehát utódaikat: II. Tamásnak két fia maradt: Miklós és János. I. János, Gábor, György, István, János, Tamás deák és Fülöp nevű fiakat hagyott maga után s közülök Gábor nemzedékét a XVII-ik századig kiterjesztette. Tamás fiai közül II. Miklós volt az idősebb, kinek emlékét egyetlen oklevél tartotta fenn. Történt ugyanis, hogy II. János Gábor (dictus Gabrián) nevű fiától a szatmármegyei Lázár helységben fekvő birtok részét bizonyos Hatvan vármegyei nemes ember részére törvényesen el akarták foglalni, a mikor is Miklós magához váltotta azt 50 márkáért, sőt tekintetbe vévén unokatestvérének nyomorúságos állapotát, hogy nevezett jószágot háboríthatlan békességben birhassa, a becsü összeg felett még 50 márkát ajándékozott neki; s minthogy Lázár helységnek többi része különben is az ő tulajdonát képezte, 1310-ben Kopasz nádor parancsa mellett a váradi káptalan által be is vezetteté magát annak birodalmába.Zichy okmánytár. I. 143.* Élt még 1313-ban,U. o.* de, úgy látszik, rövid idő mulva magtalanul halván el, jószágait testvére, II. János, örökölte. II. János tehát, ki eleinte Ugocsa vármegyében lakott, ős jószágain kívül az atyja által szerzetteket, nevezetesen Halmit és Kökönyösdöt, nem különben Pázsit falut, mely időközben települt, egyedül birtokolta, s 1319-ben ezeknek és Bábonynak határait járatta, elkülönítvén azokat a flandrok által benépesített Ardó és Nagy-Szász (ma Szászfalu) királyi birtokoktól.Zichy okmánytár. I. 163. A főbb határ pontok voltak: Köves-Mál hegy, Urbanus völgy, Nádaskalista, Sumuspothoc, Zekes-Batarchfeu, Lekencse-feu, Punguchfoka, Anduch-potoca, Hydegre, Nogerdeu-orra, Thuruch és Ukurfeu folyók stb.* E határjárásnál királyi ember gyanánt Sasvári György működött, Tamás ugocsai alispán is jelen lévén. Minthogy pedig Gábor utódjai ebben az időben már igen elszaporodtak, előállott annak szüksége, hogy az unokák, az eddigelé osztatlanul birtokolt nagyatyai javak felett alkalmas egyességre lépjenek. Ha visszaemlékezünk az 1284-iki osztályra, látjuk, hogy akkor Tamás, Miklós és János nevű testvérei nevében is szerepelt, és Bábony, Papi meg Mikusi földeket, nem a saját, de mind hármuk osztálya gyanánt, mint legidősebb vette kezeihez. Mikusi föld alkalmasint Vasvári vagy a szomszédos Lázár helység határába olvadt, de a bábonyi hegyen épült Tamásvára alatt egy falu keletkezett, – melyből II. János fiai is joggal követelhették a maguk részét. Ott volt ezenkívül Fejérche és Csarnavoda falu Beregben,Jelenleg Csaroda, magyar falu, határában folyik a Cserna-voda Feketevíz nevü folyó.* közös birtokuk, melynek felosztására az 1323-dik év folyamán megjelentek a váradi káptalan előtt, s miután kötelezték magukat, hogy letéve minden per-patvarkodásról, jó szomszédságot tartanak, a következő egyességre léptek: Papi, Fejérche és Csarnavoda Beregben I. János – már megnevezett fiainak jutott. Bábony és Váralja II. János birtokába ment át, s ezenkívül Lázár, melyet János nagy rézben Miklós bátyjáról örökölt ugyan, de még az atyafiságnak is része volt benne. A bábonyi várhegy közös birtoknak hagyatott.«Excepto loco castri, quod in communi dixerunt se habere.»* Kinyilváníttatott ez alkalommal, hogy atyáiknak minden más szerzeményi birtoka, bárhol legyen is, osztály alá soha sem jöhet, s a ki közülök ezt az egyességet fölbontani akarná, vagy csak valami kérdéseket is támasztana, «in pena calumpnie» marasztaltassék.«In poena calumniae» azaz patvarságban marasztalják régi törvényeink szerint a csalárd perlekedőt, a ki pört két szín alatt kezd, vagy végső itélet után, konokul ismét megújítja azt. Büntetése, hogy a pört örökké elveszti és 200 frt váltságban marasztaltatik. Verbőczy Tripart. Pars II. tit. 70.* Mint ez oklevélből láthatjuk, Tamásvára már ebben az időben elpusztúlt, később romjaiból újjá épült ugyan, de többé nem régi nevén nevezték s csak az alatta elterülő község őrzi ma is alapítójának emlékezetét.Tamás-Váralja Ugocsában.* Fejérche, és Csarnavoda is a Gaborján utódjainak köszönhetik létezésüket a legnagyobb valószínűség szerint, jóllehet ez utóbbinak kétségtelenül szláv neve gondolkodóba ejthet bennünket, nem egy régibb telepítvénynyel van-e dolgunk? Annyi tény, hogy a határában lévő Csarnavoda folyó már 1282-ben említtetik s nem valószínű, hogy a Káta nemzetség földesurasága alatt élő magyar ajkú népesség nevezte volna ekkép a községet, melynek első okleveles nyoma tudtommal Csak 1311-ből való.Zichy okmánytár I. 50.* Ugyancsak a mondott 1323-ik esztendőben Péter erdődi ispánnal perlekedett II. János, mivel a Lázár, Darócz, Balasér és Keech (?) Bábony nevű jószágait, mint koronajavakat elfoglalta tőle. Az ügy Károly király elébe került; ki is a váradi és egri káptalanokat bízta meg annak megvizsgálásával, melynek küldöttei aztán a szatmár városi, ardai és szászi polgárokat, ezenkívül Ugocsavármegye négy szolgabiráját, több nemes emberrel együttGuba Péter, Sasvári György, Csomafalvi Beke, Akli Jakab, Dabóczi Domokos stb. Ugocsából.* meghallgatván: vallomásaikból kitünt, hogy az elősorolt javak kétségtelenűl János örökségét képezték, melyeknek birtokában ennélfogva ünnepélyesen meg is erősítette őt a király.Fejér, i. m. VIII. 2. 421.* II. Jánosnak, tehát mint látjuk, nagy vagyona volt, különösen Ugocsa vármegyében, hol Bábony, Váralja, Halmi, Kökényesd, Pásth, s mint később látni fogjuk, Turcz és Keresztúr képezték birtokát, de hosszú élete alatt tökéletesen elvesztegette azt. Konok perlekedő s e mellett könnyelmű ember volt, folytonos pénzszükségben lévén jószágait egymás után zálogosította el, egymásután három-négy pörében marasztalták, mivel a határidőket be nem tartotta s a birságok is nagy összeget képviseltek már, fizetni pedig nem tudván, a felperesek jószágaiból szereztek maguknak kielégítést, úgy, hogy életének végefelé, úgyszólván, mindenéből kibecsülték és lázári udvarházában vonta meg magát. Rokonai természetesen hasznukra fordították könnyelmüségét és adósságait kifizetgetve, lassanként minden javait magukhoz váltogatták. Az 1324-ik esztendőt megelőzőleg a Káta nemzetségből származó Benedek fia István maradék nélkül halván el,Ez a Benedek talán egy személy volt azzal az öreg főnemessel, ki 1271-ben másokkal együtt esküt tesz arra, hogy mely községek tartoztak az egri püspökségnek tizedet fizetni, Fejér, i. h.* ősi javait rokonai örökölték. – E javak közé tartozott a Bihar vármegyében fekvő Ősi (Ewsi) föld is, melynek egy része Jánosra szállott,Bihar vármegyében Bunyitay szerint 6 Ősi nevü helység létezett.* ki is 1324-ben Károly király előtt 40 ezüst márkáért s egy Peleuka nevű Derecskéhez közel fekvő pusztáért örök áron eladta azt Ivánka nagy-váradi püspöknek, Róbert Károly komájának és rokonainak,Anjukori okmánytár. II. k. 172.* osztályos atyafiai kijátszásával. Ez után sokáig nem tudunk róla semmit, s midőn nevével ismét találkozunk, Szathmár város polgáraival perlekedik. Történt ugyanis, hogy midőn a város határai az ő Lázár helységétől elkülönítettek volna, bizonyos két ekényi föld birtoklása felett vita támadt a szomszédok között, mindkét fél vitatván ahhoz való jogát. – Végre Pál országbíró elébe vitték az ügyet, ki szabad tetszésükre bízta a perlekedőknek, hogy párviadal, vagy eskü által döntsék azt el. – János úr természetesen az elsőt választotta, de a jámbor polgárok nem akartak bele egyezni, minek következtében az országbíró úgy ítélt, hogy a hány márkára becsültetik a föld, annyad magával tartozzék János esküt tenni, hogy az ő tulajdona és eskü-társai között szomszéd birtokosok is legyenek. – János ettől sem idegenkedett, de midőn az egri káptalan küldöttei Ithmy Ábrahám és Darahi Chák királyi emberek közbejöttével a helyszínén megjelentek, hova már János huszadmagával beállított, mégis csak tanácsosabbnak vélték a dolog békés kiegyenlítését, és felosztván egymás között a vitás területet, annak birtokába egyfelől Szatmár városa, másfelől János határjárás után be is vezettettek,Zichy okmánytár. I. 616. * Pál országbíró pedig 1341-ben kiadott oklevele által az egyességet itéletileg megerősítette.U. o. I. 621.* Ez időtájban János a bereg vármegyei Surány birtokán tartózkodott, mely körülmény alkalmat szolgáltatott a Káta és Guth-Keled nemzetségek közötti százados viszály fölújítására. Okot erre ismét a Márk és Surány jószágok határai nyújtottak, melynek következtében Kisvárdai László 1342-ben panaszt emelt a király előtt s a leleszi konvent által idézteté Jánost s ennek Tamás nevű fiát,U. o. II. 14. * kik azonban a pör felvételére sem személyesen, sem ügyvédjeik által meg nem jelenve, Dezső alországbíró által a szokott bírságban marasztaltattak el.U. o. II. 41.* Egyelőre úgy látszott, hogy a pörnek békés megoldása lesz mert 1343-ban Miklós nádor előtt János a Várdai László fia egyrészről, Lázári János a Tamás fiaHol de Lázár, hol de Surány néven említik őt, a mint épen egyik vagy másik helyen tartózkodott.* másrészről, megjelenvén, előadták, hogy Márk és Surány határaira nézve fenforgó perüket választott bíróság itélete alá bocsátják s a mit ez végezni fog, tíz márka bírság terhe alatt megnyugosznak benne.Zichy okmánytár. II. 78. * Ugyanily értelemben egyezett meg János Daróczi Lászlóval is Pete helység iránti perére nézve, melyet az utóbbi örökségeül vitatott, négy békebíró itélete alá bocsátva az ügyet.U. o. II. 79.* A könnyelmű ember azonban mind a két terminust elmulasztotta. A kitűzött napon Lónyai Jakab és Kelecsényi Barnabás mint a Várdai család megbizottjai meg is jelentek Márk és Surány helységekben, de Jánost hasztalanul várták, s miután képviseltetéséről sem gondoskodott,U. o. II. 112.* az országbíró fiával együtt elmarasztalta őt.U. o. II. 135. * Miután ez négyszer ismétlődött és János makacsul távol tartá magát,U. o. II. 167. * a nádor 1315-ben a leleszi konvent által Tamás fiával együtt maga elé idéztette őt, s 1347-ben 124 márka bírságban marasztalta.U. o. II. 232. * János azonban a fizetéssel sem gondolt, de nem is tudott annyi pénzt előteremteni, s miután időközben a bírság 186 márkára emelkedett,U. o. II. 250.* melynek két harmada a nádort mint bírót illette, végre mégis fölkereste Miklós nádort, kérvén őt, hogy miután ezt az összeget képtelen lefizetni, kárpótlásúl hasonló értékű jószágait fogadná el. A nádor nem egyezett bele, de két újabb határnapot tűzött ki, egyszersmind megszabta; hogy atya és fiú mily arányban fizessék a bírságot. Most tehát két oldalról is szorongatták János urat, s ha a Várdaiakkal szinte ki is tudott volna valamikép egyezni, de a nádor sürgette a maga osztalékát, s nem állott érdekében kíméletet tanúsítani iránta. 186 márka abban az időben a legrendezettebb viszonyok között élő embernek is nagy összeg lett volna, mennyivel inkább az volt tehát Jánosnak, ki az örökös perlekedés miatt mondhatni mindenéből kipusztúlt, s javainak tetemes részét már zálogba vetette. Ez azonban korántsem volt összes tartozása, sok más bírságban is marasztalták és hozzá hasonló fiainak kötelezettsége is tekintélyes összeget képviselt. Az 1348-ik év folyamán önhibáján kívül is tetemes károkat szenvedett a szerencsétlen ember. Bizonyos Ugocsa vármegyei Kurum Péter és Zalai Péter nevű nemesek ugyanis jószágára törtek, s két fiát megsebesítvén, öt lovát és nagymenynyiségű ingóságait elrabolták. Természetes dolog, hogy ezután még kevésbbé fizethetett, de a mondott esztendőben fölkereste a nádort, s fölmutatván előtte Ugocsa vármegye szolgabírái által a most érintett hatalmaskodásról szóló inquisitiót, arra kérte, minthogy azt az 55,1/2 márkát, melylyel Várdai Jánosnak bírság czímén tartozik, lefizetni nem képes, engedje meg a nádor, hogy Balaséri jószágával elégíthesse ki Várdait. Ki is megtekintvén szegénységét, ügyefogyottságát, hajlott kérésére s meghagyta a váradi káptalannak, hogy az esetleg kielégítésül szolgáló jószágot becsültesse meg.Zichy okmánytár II. 314.* A káptalan a vett parancs értelmében meg is jelent Balasában, s miután János és Tamás nevű fia részét 29 márkára becsülte, át is akará ez adni zálogczímen Várdai Jánosnak. Ekkor előállott a Surányban lakó özvegy Zalanthi (Szalánczi) Jánosné, a Lázári János leánya s fölmutatván az egri káptalan levelét, bebizonyította, hogy a balaséri és surányi részjószágok leánynegyed fejében őt illetik s ellentmondásával a dolgot meghiúsította.U. o. II. 359 * A szorultságában fűhöz-fához kapkodó János ezután csarnavodai jószágát jelölte ki, melylyel azonban szintén nem ért czélt, mert midőn a váradi káptalan Várdai Jánost be akará igtatni annak birodalmába, megjelent a helyszínén Monaki Simon, a nádor szolgája s előadván, hogy a csarnavodai, lázári és halmi jószágok János Mihály nevezetű fiának bírságában urát illetik, egyszersmind az iktatásnak ellenszegült.U. o. II. 365.* A történtek után nem maradt más hátra, mint hogy a nádor ismét kötelezze Jánost az 55,1/2 márkának készpénzben való lefizetésére, ez azonban a határnapot be nem tartva, 1349-ben annak kétszeresében marasztaltatott el.Zichy okmánytár II. 374, 397 l.* Ennyi sikertelen menekvési kísérlet után, mégis csak segített valahogy magán János úr, kerített pénzt, nem törődve azzal, hogy mily áron juthat hozzá. A Szatmármegyében fekvő Csaszló helység felét ugyanis András mesternek, a székelyek ispánja s későbbi erdélyi vajdának, ki Laczkfi néven történetünknek ismeretes alakja, 100 márkáért zálogba vetette, azzal a kikötéssel, hogy ha fél esztendő múlva vissza nem váltja, csak 200 márka lefizetése után lesz ismét az övé.U. o. IV. 634. * Tagadhatlanul szigorú föltétel volt de úgy maga, mint Tamás, László és Mihály fia nevében is elfogadta, mert már nem tudott hova fordulni. A kapott pénzzel aztán némileg rendezte ügyeit, s úgy látszik, a nádort fizette ki, mert ez többé nem zaklatta. A Várdaiaknak azonban még mindig adósa volt, s végre is rokonai közbelépése vetett véget a pörlekedésnek, de ebből Jánosnak semmi előnye sem származott. Miklós nádor tehát ismét idéztette Jánost Várdai ellenében, de meg nem jelenvén, az utolsó eszközhöz nyúlt, meghagyva a váradi káptalannak, hogy az ország törvényei szerint nyilvános helyen háromszor kiáltassa ki Tamás, Mihály és László fiaival együtt. A meghagyáshoz képest a váradi káptalan küldötte Anarchi László nádori ember közbejöttével Szatmár vármegyében a bátori, Szabolcsban a kállói és Beregben a luprecht-szászi sokadalmak alkalmával mindenek hallatára a nádor ítélőszéke elébe hívta őt, azzal a kijelentéssel, hogy akár megjelenik, akár sem, törvényt fognak látni felette.U. o. II. 449* Ez történt 1351-ben; úgy látszik János úr nem sokáig élte túl a hármas kikiáltás szégyenét, legalább az oklevelek többé nem említik s ennek következtében egész bizonyossággal állíthatjuk róla, hogy meghalt, különben folytatta volna messze szétágazó pöreit, szaporítván a tönkre jutását okozó bírságok összegét. Vagyonát a legnagyobb rendetlenségben hagyta maga után, s gyermekeinek alig maradt valamijök, kik nem lévén képesek atyjuk adósságait kifizetni, rokonaikhoz fordultak, hogy az ős jószágok legalább idegen kézre ne jussanak így legalább egy töredéket meg lehetett menteni belőlük. II. Jánosnak, kit az oklevelek elsőben Surányinak neveznek, de élte fogytáig Lázár birtokán tartózkodván, mely talán már az egyedüli volt, hol otthon érezhette magát, családjában állandósítatta a Lázári nevet, mint már említettük is, Tamás, Mihály, László nevű fiai maradtak, s egy leányáról van tudomásunk, ki bizonyos Szalánczihoz ment férjhez. A három fiú közül csak Tamás terjesztette tovább nemzedékét, a másik kettő mag nélkül halt el. Már nem volt életben atyjuk, midőn Várdai Jánosnak az Ugocsa vármegyében fekvő kökönyösdi és kereszturi jószágokat ajánlották fel zálog czímén tartozásuk fejében. Az egri káptalan küldöttei Miklós nádor parancsára meg is jelentek Keresztúrban, s a szóban forgó jószágot 35 márkára becsülvén, abba Várdait ellentmondás nélkül be is vezették, de midőn hasonló czélból Kökönyösdhöz érkeztek, megjelent ott Zonga Péter, s maga és testvérei nevében tiltakozott annak becsűje és elfoglalása ellen, állítván, hogy Kökönyösd és Keresztur fele az ő zálogos birtokukat képezik. Ennek következtében az igtatás elmaradt, és Várdai János embere megjelent a Miklós nádor által 1351-ben Szatmár- és Ugocsa vármegyék részére Gelényesen tartott gyűlésen, s előadván a történteket, igazságot kért. De jelen volt e gyűlésen Lázári László is, a II. János fia, ki nem tagadta ugyan, hogy ő és testvérei az említett jószágokat zálogba vetették Zonga Péternek, átadván neki az illető kiváltság leveleket; ámde Péter mai napig még egy fillért sem fizetett nekik, sőt a leveleket is magánál tartja. Ezt hallván Zonga, kijelentette, hogy az említett leveleket még a gyűlés alatt fölmutatja s igazolni fogja, hogy e jószágok valóban zálogos birtokai. Ez alatt megjelentek a gyűlésen Lázári László rokonai, a Csarnavodai és Vasvári családbeliek és előadták, hogy mint osztályos atyafiak hajlandók ugyan Keresztúrt és Kökönyösdöt magukhoz váltani, de nem engedhetik meg, hogy idegen ember tegye oda be a lábát. Miután pedig Zonga Péter a záloglevelet a gyűlés végeig sem tudta fölmutatni, Miklós nádor újabb határnapra Budára idézte a perlekedő feleket.Zichy okmánytár II. 462.* Elmúlt azonban két-három terminus a nélkül, hogy az ügy előre haladt volna. Zonga Pál fia, László, az 1353–1355. év folyamán Laczkfi Endre erdélyi vajda oldalánál a lithvánok ellen hadakozott, az ő távollétében pedig a Zonga családbeliekZonga Péter a Kaplon nembeli Vetéssi család őse. * nem tudták vagy nem akarták fölmutatni az okleveleket, a nádor egyre csak halasztotta a pör felvételét.U. o. II. 518. 591.* Végre is a lázári család, illetőleg a Csarnavodai atyafiság javára dőlt az el, mert e jószágokat nem sokkal utóbb az ő kezükben találjuk. Az 1355. év után II. János fiaira vonatkozólag többé semmit sem találtam, nagy valószínűség szerint tovább is éltek még, de javaikat elvesztegetve, nem perlekedtek, nem volt min osztozniok többé s minthogy közhivatalt egy sem viselt közülök, nevüket az oklevelekben hasztalanul keresnők. Mihály és László, mint már említettük, magtalanul haltak el, III. Tamásnak egy Miklós nevű fia maradt, kiben a Lázári család a XIV-ik század végén vagy a következő elején, be is végződött. Vele azonban még találkozni fogunk. Térjünk vissza most már Gabrián kisebbik fia, I. János, maradékaihoz. Fentebb említettük, hogy 6 fia volt, Gábor, István, Tamás, György, János és Fülöp, kik közül a legidősebb Gábor, dictus Gabrián 1308-ban említtetik először. II. Gábor ugyanis megsokalván atyjának és rokonainak a Kisvárdai családdal folytatott örökös perlekedését, megjelent Beregszászban Jób beregmegyei ispán előtt s ott László mesterrel az Aladár fiával kibékülve, 20 márka bírság terhe alatt kötelezték magukat, hogy letesznek minden további perlekedésről.U. o. II. 119.* Ez mindenesetre dicséretes szándék volt tőle, kár, hogy igen hamar megfeledkezett arról, mert 1311-ben már okot szolgáltatott arra, hogy a Kisvárdaiak egy jogtalan cselekménye ellen ünnepélyesen tiltakozzanak, bárha saját érdekükben is. Gabrián ugyanis nemzetségének Papi birtokát árúba vetette a nélkül, hogy előbb szomszédjait annak megvételére fölszólította volna. Kisvárdai László és Pelbárt a váradi káptalan előtt óvást emeltek ez ellen, de ugyanazon a napon testvérei is megjelentek ott, és a birtok eladását sikerült megakadályozniok.Zichy okmánytár I. 131.* Már ezt megelőzőleg egy sokkal veszélyesebb természetű ügybe bonyolódott, mely, a mint látszik, tönkre jutását nagy mértékben elősegítette. Történt, hogy bizonyos Hatvan vármegyei Apród János nevű nemes embert hazatérő útjában elfogatott és 20 márkát érő két lovától megfosztotta. A károsúlt fél Szatmár vármegye alispánja és bírótársai elé idéztette Gábort, hol bizonyos föltételek mellett békés egyességre léptek, kikötvén, hogy a ki azt meg nem tartaná, mint a párviadalban legyőzött fél marasztaltassék. Miután pedig Gábor az egyességet megszegte, Lázári birtokrészét elfoglalták tőle, melyet, mint fentebb láttuk, I. Miklós váltott magához, 50 márkát adván még 1313-ban a becsűösszeg felett szükséget szenvedő rokonának.U. o. I. 143. * II. Gáborral többé nem találkozunk, egyetlen fia, Sebestyén, kiről alább fogunk szólani, a Surányi család alapítója lett. Testvérei közül János, István, Tamás és György az egri káptalan előtt panaszolták, hogy 1311-ben Omode nádor halála után, Mátyás az Agcsi Detre fia, Simon a Guthi Sopron, Miklós a Kissurányi András fia, nagy számú társaikkal fegyveres kézzel Csarnavoda birtokukra törtek, s azt tökéletesen elpusztítván, az ott található ingóságokat felprédálták.U. o. I. 137.* Hasonló eset igen gyakran fordúlt elő abban az időben s ez magában véve nem elégséges arra, hogy a Káta nemzetség politikai pártállására nézve következtetést vonhatnánk belőle. Az bizonyos, hogy az utolsó Árpádhoz híven ragaszkodtak,III. Endre a nemzetség kiváltságleveleit megerősítve, többször hivatkozik hűségükre.* de hogy az ennek halálával bekövetkezett trónvillongások idején Károlyhoz csatlakoztak-e vagy versenytársaihoz, avagy épen a nagy nemzeti ellenállás talált bennük hívekre? eldönteni alig lehetne. Mind Szatmár-, mind Ugocsa- és a szomszédos vármegyék Róbert Károly ellen küzdöttek, és Kopasz nádor fellázadása után csatlakoztak annak kibontott zászlójához; Ugocsában a nagyhatalmú Tamásfiak egyike, Beke comes, kit nem lehetett sokáig lekötelezni Szőlős város birtokával,Anjou okmánytár I. 131.* Nyaláb várából daczolt a király seregeivel,U. o. II. 264.* később azonban önként hódolt vele együtt a környék nemessége s talán a Káta nemzetség tagjai is, a kik, úgy látszik, nem igen voltak áthatva egyik vagy másik ügy magasztosságától s politikai elveiket érdekeikhez alkalmazták. Így gondolkozott különben korukban a legtöbb ember s annál inkább ők, kik a közélettől teljesen visszavonultak s minden tevékenységük a szomszédaikkal való perlekedésben, hátárvillongásokban nyilvánúlt. Később is, midőn Károly, főleg Nagy Lajos dicsőséges hadjárataiban vagyonszerzésre, magasra emelkedésre oly sok alkalom kinálkozott, e nemzetség tagjai nem léptek ki a falusi nemes egyhangú életéből, mindössze is az egyházi téren tünt fel közöttük egynehány kanonokság és főesperességig emelkedve. Nem is szaporították ezen az úton egy talpalatnyival sem ősi javaikat, s megelégedtek vele, ha a királyok adományleveleiket átírták s megerősítették. I. János ágazatát illetőleg különben az oklevelek már sokkal gyérebb számmal maradtak reánk a XIV-ik század első feléből, bár leszármazásukat és birtokviszonyaikat ezekből is megállapíthatjuk. Igen elszaporodva, természetesen sokkal kevesebb vagyonuk volt, mint Tamás utódainak s tulajdonképeni emelkedésük ezeknek romlásával vette kezdetét, de jó gazdák, szerzőemberek voltak, hiában való pereket nem kezdve, legfőbb igyekezetük a Lázári János által elvesztegetett javak visszaszerzésére irányúlt. I. János fiai közül Gáborról már szólottunk. György fiatalon halt el. V. Jánosnak II. Fülöp és Jakab, Istvánnak II. István és V. Miklós, Tamás deáknak II. György, végre I. Fülöpnek IV. János és VI. Miklós fiai maradtak, kik mindannyian Csarnavoda birtokukról nevezték magukat, de életkörülményeiket földeríteni már nem a jelen szűkebb körű tanulmány feladata s csakis annyiban foglalkozunk velük, a mennyiben czélunkhoz képest elkerülhetlenül szükséges. Említettük már, hogy az 1323-ik év folyamán II. Tamás és I. János utódjai még osztatlanul álló javaik birtoklására nézve örök egyességre léptek, mely alkalommal Papi, Fejérche és Csarnavoda Bereg vármegyében az utóbbiaknak jutott; a mint azonban a nemzetség egyik vagy másik tagja elszegényedett, az atyafiság közül az, a kinek épen módjában állott, magához váltogatta az illető jószágait, úgy, hogy II. Tamás maradékai ismét birtokosok lettek az említett helységekben. Hogy tehát a már igen alkalmatlanná vált közös birtoklásnak egyszer mindenkorra véget vessenek, az érdekelt felek 1348-ban megjelentek az egri káptalan előtt s oly egyességre léptek, hogy Papi, Fejércse és Surány helység fele minden tartozékaival együtt átadatott a Gabrián fiának, Sebestyénnek, a ki ettől az időtől kezdve állandósította családjában a Surányi nevet, Csarnavoda, Balasér és Keresztúr fele pedig, ez utóbbi, a mai Nagy-Szőlős határában fekvő szőlőhegyeivel együtt II. Fülöp és testvére, Jakab mester, váradi kanonok osztályrésze lett, mindezeknek hason fele Lázári János és Csarnavodai István fentnevezett két fiának birtokában hagyatván.Fejér Cod. Dipl. IX. l. 162.* Midőn Lázári János és fiainak adóssága annyira felszaporodott, hogy szépszerével többé meg nem menekülhettek, a másik ágon álló atyafiság nem mulasztá el érdekeinek megvédéséről jó előre gondoskodni, mivel pedig János úr, mint legidősebb, a levelek őrzője is volt s azokat még fölmutatni is vonakodott, a rokonság a váradi káptalan elé idéztette őt, törvényesen kötelezvén a családi okiratok közlésére.Zichy okmánytár II. 305. * Ez megtörténvén, minden gondjukat a János által zálogba vetett jószágok, kiváltására fordították, s 1352 letevén érette á Várdaiaknak járó bírságöszszeget, csarnavodai részét kezükhöz vették,U. o. II. 478. III. 6.* majd Keresztur- és Kökönyösdért a Vetési Zonga családdal perlekedtek, 1364-ben pedig Császlói Székely Tamást idéztették,Leleszi konvent. Act. nr. 16. ind. 1. C. 6.* jogtalan birtoklással vádolva. Előadtuk ugyanis, hogy Lázári János császlói birtokát 1349-ben Laczkfi András székelyek ispánjának 100 márkáért zálogba vetette, oly föltétel alatt, hogy ha a kitűzött határnapon vissza nem válthatja, a zálogösszeg kétszeresét, azaz 200 márkát tartozzék érette letenni. Gondolni lehetett előre, hogy a mindenfelől szorongatott ember ily rövid idő alatt nem fogja előteremthetni, a viszonyai között rendkívüli összeget, s miután rövid idő múlva bekövetkezett halálával fiai sem igen gondoltak a jószág kiváltására, Laczkfi András erdélyi vajda az 1358. év folyamán Székely György és Péter bálványosi várnagyainak ajándékozta azt, azzal a kikötéssel természetesen, hogy midőn Lázári János maradékai ki akarják váltani, letévén érte a 200 márkát, minden vonakodás nélkül tartozzanak kezükhöz bocsátani.Jakab országbíró itéletleveléből. Zichy okmánytár IV. 634.* Csarnavodai István fiai már a szerződés kötése idején tiltakoztak Császló helység elzálogosítása ellen, majd 1364-ben pörrel támadták meg annak akkori birtokosát, Székely Tamást, mely pör azonban egész 1378-ig elhúzódott. A mondott esztendőben Szepesi Jakab országbíró itélete következtében Csarnavodai István és Miklós, a lehető legkedvezőbb föltételek alatt nyerték vissza a birtokot. A zálogösszeg ugyanis 200 márkára növekedett, míg a Csarnavodaiak – hivatkozva arra, hogy ők annak idején is tiltakoztak Császló elidegenítése ellen – vonakodtak lefizetni ez összeget, s az országbíró az ő javukra döntött. Nevezetesen megbízta a leleszi konventet, hogy alkalmas emberek közbejöttével a helységet minden tartozékaival együtt becsültesse meg s a Csarnavodaiak a 200 márka helyett a becsüösszeg felét lefizetvén Székely Tamásnak, a birtokot haladéktalanul kezükhöz vegyék. Ez oklevél tanúsága szerint Császló határa a mondott időben, a réteket, mocsárokat és legelőket ide nem számítva, 10 ekényi, mintegy 1500 hold szántóföldből állott, volt benne 20 népes, 2 üres jobbágy hely, egy nemes ülés, végre egy romladozó, ódon kőmonostor.«Unum monasterium ruptum in testitudine eiusdem corpora (sic) absque tectura et campanalibus». U. o. és IV. 68. l.* Az itt elősoroltak fele birtokáért a Csarnavodaiak 61 márkát tartoznak fizetni, mit azonnal teljesítvén; beiktatásuk is megtörtént. Ezzel csaknem egyidejűleg ért véget az a hasonlóképen hosszadalmas pör, melyet a Káta nemzetségnek már teljesen külön vált s a Lázári, Csarnavodai és Surányi családokat képező tagjai együttesen folytattak Vasvári Fekech Miklós ellen, illetőleg ennek fölperessége alatt. Fekech Miklós ugyanis követelte tőlük, hogy miután egy törzsből származnak s így osztályos atyafiak, adják ki az ő részét is az ősi javakból. Alperesek nem tagadták ugyan, hogy Vasvári Miklós vérszerint való rokonuk, de el voltak készülve a védelemre s már 1361-ben ünnepélyes alakban átiratván és megerősíttetvén a király által osztályleveleiket, nyugodtan néztek a pör kimenetele elé. Az ügy végre 1379-ben Szepesi Jakab országbíró itélete alá került, s a kitűzött határnapon felperes személyesen jelent meg és mindenekelőtt a genealogiai kérdést hozta szóvitába. Az ő egyenes őse volt II. Raphael vagy Rofoyn, alpereseké pedig Gábor, mindaketten I. Raphaeltől származva, ki Gábornak atyja, Rofoynnak pedig nagyatyja vala s így maradékaiknak egyenlő részben kellene bírni az ősi javakat, melyből azonban ő, t. i. Fekech Miklós, mai napig sem nyert osztályt. Alperesek – kiknek képviseletében Lázári Miklós, úgy látszik családjának már ez időben egyetlen s talán utolsó tagja, és Csarnavodai Miklós, jelentek meg az országbíró előtt, – mi az egy törzsből való származást illeti, azt föltétlenül helyben hagyták ugyan, de másfelől azt vitatták, hogy Vasvári Fekech Miklós őse Raphael, illetőleg ennek fia Pál, tökéletesen kielégíttettek, s így utódjaiknak semmi igényük sem lehet többé az ősi javakhoz. Mikor pedig alperesek állításuk igazolására előmutatták 1261., 1284. és 1323-iki osztályleveleiket, igazságuk nem csak kétségtelenül kiderült, hanem egyúttal konstatáltatott, hogy Vasvári Fekech Miklós ősei, ha életükben a kötött osztályegyességeket fölbontani igyekeztek volna, minden jogorvoslat nélkül «in facto calumpnie» azaz patvarban marasztaltatnak el s ennek következtében osztályban nyert javaikat a pörrel együtt örök időkre elvesztik. És bár nekünk nincs okunk feltenni, hogy Vasvári Miklós rosszhiszemű perlekedő lett volna, mert igen jól kellett ismernie az ilynemű vállalatok veszélyeit, mindazonáltal az országbíró a legnagyobb szigorúsággal járt el ellene, s nem csak elutasította őt keresetével, de in poena calumpnie el is marasztalta; minthogy pedig régi törvényeink szerint a patvarság főbenjáró vétségnek tekintetett,Verbőczi Tripart. Pars II. tit. 70. 71.* Fekech Miklós jószágainak elvesztésén kivűl; sokszor említett őse Raphael fejváltságában is elmarasztaltatott....«Nuncque annotatus Nicolaus dictus Fekech actor praemissam divisionem possessionariam inter ipsius et praedictorum in causam attractorum avos et prothavos modo prehabito perhempnaliter factam, contra obligamen dicti sui prothavi, qui si tempore vite sue dictam divisionem retractare voluisset: in facto calumpnie de iure convinci potuisset, retractare intendebat . . .» ezért az országbíró felperest keresetével elutasítva: «ipsum Nicolaum dictum Fekech, actorem, pro indebita requisitione predicte possessionarie divisionis et retractari attemptacione prelibate prioris divisionis in emenda omagii seu homicidii predicti Raphaelis prothavi sui nec non estimatione universarum possessionum et possessionariarum porcionum eiusdem convictum fore decernentes atque conmittentes». Zichy okmánytár IV. 87. l.* Szepesi Jakab országbírónak e sok tekintetben érdekes itéletlevele a Káta nemzetség Gábortól származó ágazatának minden akkor élő férfitagjával megismertet bennünket. A Csarnavodaiak számosan voltak, György; István, Miklós, Jakab és János, kik mindnyájan a táblázatunkon szemlélhető I. Jánostól származtak; a Surányi családot Sebestyén a II. Gábor fia képviselte; végezetre II. Tamás utódjai közül egyedül Lázári Miklós nevével találkozunk, mint a ki 1378-ban ágazatának kétségtelenül egyetlen élő tagja. Fekech Miklósban pedig a kiterjedt nemzetség egy oly ivadékát ismerhetjük fel, kinek leszármazásával eddigelé még nem foglalkoztunk, s így szükségesnek látjuk visszatérni az 1284-iki osztálylevélre. A váradi káptalan előtt kötött egyesség értelmében ugyanis – mint már annak helyén említettük – a nemzetségi birtokok közül Ősi és Bélpozob Biharban, valamint a Szatmár vármegyei Mikusi föld fele a II. Raphael vagy Rofoyn Pál és Tamás nevű fiainak jutott, ki ezen kivűl még az 1261-iki osztály alkalmával Sár és Homok hasonlóképen Szatmár vármegyei jószágokat örökölte. Könnyen érthetőleg a Rofoyn fiai sem tarthatták érdekükkel megegyezőnek az osztatlan közös birtoklást s bár osztálylevelüket nem ismerjük, egész bizonyossággal megállapíthatjuk, hogy már a XIV. században elváltak egymástól, még pedig I. Pál Szatmárban, III. Tamás Biharban és a szomszédos vármegyékben alapítottak családokat. I. Pál nevével az 1284-iki osztozkodáson kívül 1291-ben találkozunk ismét, midőn a váradi káptalan előtt a Kun László uralkodása alatt nagyhatalmú Kállai Ubulfiak egyikével, Mihálylyal, a birtokain okozott kártételekre nézve barátságos egyességre lép,Hazai okmánytár VII. 217, 371. l.* majd 1313-ban a Guth-Keled nemzetség tagjai között felmerült perlekedésnél a Turul és Chanád nemzetségbeliekkel együtt mint választott békebíró szerepelAnjoukori okm. I. 297.* s életben van még 1339-ben is, midőn Tamás nevű fiával együtt Vasvári birtokának határait járatja.Szirmay: Szathmár vármegye II. k.* V. Tamáson kívül, ki a Vasvári család ősatyja volt, úgy látszik több fia nem is maradt; hogy miként jutott VasváriJelenleg Batiz-Vasvári helység Szatmárban.* az ő kezükre, arról az oklevelek nem világosítanak föl bennünket; annyi bizonyos, hogy még 1236-ban a Kaplyon nemzetség birtoka volt, melynek egy ága innét is írta magát, 1268-ban pedig Sándor szörényi bánnak adományoztatott.Wenzel i. h. VIII. 198. Szent-Márton, Szalka és Kok földekkel együtt. Hazai okmánytár. VI. 30.* Mikysi föld, mint az 1284-iki sokszor említett oklevél értesít bennünket, Lázár és Vasvári helységek között feküdt, az utóbbival való összeolvadás tehát igen könnyen történhetett, a minthogy a XIV. század első felében el is tünik a Mikusi (eredetileg Maxi) név arról a területről és Tamás birtokául kizárólag Vasvári említtetik, mi valószínűleg abban leli magyarázatát, hogy a régi Vasvári a mai Batiz-Vasvári területébe olvadt, míg a Káta nemzetség tulajdonát képező Mikusi földön alakúlt község fölvette és megőrizte a Vasvári elnevezést. V. Tamás 1340-ben rokonaival együtt bizonyos Bihar- és Szabolcs vármegyei jószágokon osztozkodik. A Káta nemzetségből származó Benedek fia, István, ugyanis az 1324-ik év körül magtalanul elhalt, s birtokait nemzetségének tagjai örökölték. A rokonság nagyobb fele, a mint látszik, megegyezett abban, hogy e jószágokat bizonyos ideig közösnek hagyják, csak az örökös pénzzavarban szenvedő Lázári János adta el a maga részét titkon Ivánka váradi püspöknek 40 ezüst márkáért, mely vételár nagy kiterjedésű birtokra enged következtetnünk. Az 1340-ik év folyamán azonban István hagyatékán megosztoznak a Káta nemzetség tagjai, mely alkalommal Malomszeg és Ewsi Bihar-, nemkülönben Zámmonostor Szabolcs vármegyei jószágok, most nevezett Tamásnak a Pál fiának, Gugnak a Gergely vagy Gugh fiának, végre János nógrádi főesperesnek és Lőrincznek, a Káta nemzetségből származó István fiainak birtokába mentek általLeleszi konvent fasc. 1. nr. 51. (antiquit).* egy a leleszi konvent előtt ugyanabban az esztendőben kötött szerződés értelmében. A váradi káptalan Pál országbíró meghagyására Ujlaki András kir. ember közbejöttével nevezetteket a Bihar vármegyei jószágokba be is vezette, Zám-monostora pedig – talán az érintett 1340-iki szerződés értelmében, melynek részleteit nem ismerjük – Gug fiai, valamint János és Lőrincz testvérek kizárólagos birtokában hagyatott.Fejér Cod. Dipl. VIII. 7. 328. 1. Ez oklevél az illetőket «de genere Lacha» származóknak mondja, mi azonban csak a másoló megbizhatatlanságára vall.* Feltűnő, hogy a Káta nemzetségnek I. Gábortól leszármazó tagjai, azaz a Surányiak és Csarnavodaiak nem szerepelnek ez osztozkodásban, mivel pedig kétségtelen dolog – a mint alább kifejtjük – hogy néhai István hagyatékához nekik is örökösödési igényeik voltak, a dolgot csakis úgy magyarázhatjuk meg, hogy Lázári János 1324-ben nem egyedül a maga részét adta el – a mint valószínűbb is–40 márkáért a váradi püspöknek, de e vételárban az ágazatát illető egész örökség ára benfoglaltatik, mi által János úr rokonainak tagadhatlanul rövidséget okozott, bár ez élelmes emberekről feltehetjük, hogy nem hagyták magukat illő kárpótlás nélkül. Vasvári Tamásnak az oklevelek János és Miklós nevű fiait említik. IV. János 1365-ben a leleszi konvent előtt ügyvédet vall, a következő évben pedig az Egri családbeliekkel perlekedik, mivel Egry Imre feje váltságában egri birtokrészét lekötötte volt neki, most pedig nem csak ezt foglalták el tőle, de a Túron lévő malom jövedelmétől is megfosztották.Leleszi konv. fasc. 6, nr. 7. fasc. 7. nr. 20. – * Sok baja volt Simon megyesi bán fia Jánossal, kinek jobbágyai és a birtokain lakó oláhok, a mint 1381-ben panaszolja, jószágára törtek s ott temérdek kártételen kívül jobbágyaiból sokat megöltek, sokat fogságra hurczoltak,Lelesz konv. fasc. 22. nr. 23.* okleveleit pedig mindenestül elrablották.L. alább.* Ez volt rá néz-e, úgy látszik, a legérzékenyebb veszteség, legalább a felett kesergett, midőn nem sokkal utóbb a Csarnavodaiakkal került perbe. Történt ugyanis, hogy alig utasította el az országbíró testvérét, Fekech Miklóst, a Csarnavodai, Surányi és lázári családbeliek elleni jogtalan keresetével, ő más oldalról támadta meg rokonait, ellentmondásaival meghiúsítván Csarnavodai Jánosnak, Halmi, Váralja, Turch, Pásis, Bábony és vára (a régi Tamásvára) Ugocsa vármegyében fekvő birtokokba való beigtatását, mely jószágok – mint már előadtuk – a Csarnavodaiak által a pazarló Lázár János utódjaitól apránkint szereztettek meg. Vasvári János ugyanis azt állította, hogy az elősorolt birtokok régibb kötések erejénél fogva őt illetik, de mivel jogai védelmére a Széchy Miklós országbíró által kitűzött terminusokon okleveleit fölmutatni nem tudá s végre is 1385-ben a királyné előtt kénytelen volt beismerni, hogy oklevelei többé nincsenek, mert azt a megyesi bán fiának oláhjai elrablották: Mária elutasította őt keresetével s itélete következtében Csarnavodai János a leleszi konvent által most már ellentmondás nélkül bevezettetett a szóban forgó jószágok birodalmába.Szentgyörgyi Tamás országbíró itéletleveléből. Wissegrad 16° die octavarum diei medii XLme.* Vasvári Tamásnak másik fiáról, Fekech Miklósról, már szólottunk, midőn 1379-ben részt követelt magának a Káta nemzetség I. Gábortól származó ágazatának ősi javaiból, tudjuk, hogy keresetével elutasították. Él még 1392-ben, midőn is mint Vasvári birtokosa, a közte és Simon megyesi bán fia, István, mint Batizháza birtokosa között fenforgó határvillongási pert választott bíróság itélete alá bocsátja.Leleszi konv. fasc. 33. nr. 3.* A Vasvári család a XV. század közepéig virágzott Szatmár vármegyében fiú ágon, ennek kipusztulásával jószágaikat a Csarnavodaiak örökölték, kik közül ketten a két utolsó Vasvári leányt vették nőül.Szirmay: Szathmár vármegye II. k. 299. Egybehangzólag a leleszi konvent adataival Vasvári Margit és Dorottya férjei Csarnavodai Jakab és Péter voltak.* A most elmondottakkal tehát II. Raphael «dictus Rofoyn» ágazatának Páltól származó tagjaival is tisztában volnánk, a nemzedékrendhez eddig kétség nem férhet, a fiúról-fiúra való leszármazás mindenütt igazolható. Nem vagyunk azonban ily szerencsés helyzetben a III. Tamás vonalával s csak következtetnünk lehet, bárha csaknem föltétlen bizonyossággal, hogy az Össi és Kátai családok egyenesen tőle származtak. A nemzedékrend azonban – mit eddigelé sehol sem tapasztaltunk – itt már hézagos s az egyes szálakat összefűzni nem mindig sikerült. Maga az 1284-iki osztálylevélben említett III. Tamás mindvégig homályban marad előttünk, fiait sem ismerjük, s egyszerre három-négy oly tagja merül fel előttünk a Káta nemzetségnek, kikről csupán birtokviszonyaik után következtethetjük, hogy a Csarnavodaiak, Lázáriak, illetőleg legközelebb a Vasváriakkal közös törzsből származtak. E következtetésünk pedig legnagyobb részben a már ismertetett 1340-iki osztálylevelen s az ezzel kapcsolatos viszonyokon alapúl. István, a Benedek fia, ugyanis – több okunk van hinni – a Káta nemzetségnek I. Raphaeltől származó ágazatából való, mivel pedig az egy III. Tamáson kívül nemzedékrendjét mindnek kétségbevonhatlanul meg tudjuk állapítani, s ezek között Istvánt hasztalanul keresnők, csaknem szükségképen Tamástól kellett származnia. Midőn 1340-ben nemzetségének tagjai ősi javain osztozkodnak, ezek között ott találjuk Tamást is, a Rofoyn unokáját, de Lázári János – ki pedig a másik rokonágazat képviselője – már 1324-ben határozottan mondja, hogy a Bihar vármegyei Eusi birtokhoz neki István után föltétlen örökösödési igénye van,Anjou-kori okmánytár II. k. 172. 1.* már pedig sem János, sem Vasvári Tamás nem tarthattak igényt e jószágokhoz, ha István, a Benedek fia, csupán a Káta nemzetségnek s nem egyszersmind az I. Raphael ágazatának tagja. Tudjuk másfelől azt is, hogy Ősi 1284-ben épen Rofoyn két fiának jutott, a Vasváriak Szatmár vármegyei jószágokkal elégíttettek ki, III. Tamás maradékai pedig Biharban nyertek osztályt. Önkényt értetődik, hogy míg a közös törzsből való származás tudata általános, a nemzetségi kapocs érvényben áll, az emberek nem lehetnek kétségben azzal, hogy örökösödési igényeiknek hol kell érvényt szeretniök, s bizonyára a Káta nemzetség egy tagjának sem jutott volna eszébe követelni István hagyatékát, ha jogaik védelmére oklevelekkel nem rendelkeznek; de ha Istvánnak közelebbi osztályos atyafiai vannak, vagy talán a Káta nemzetségnek más ágazataival áll szorosabb vérségi viszonyban, ugyan föltehetjük-é, hogy a rokonok ne jelentkezzenek s békén tűrjék, hogy az őket illető javakon idegenek osztozkodjanak? Ott voltak igen közel a Cháholyiak is, közöttük Nagy János, ki minden alkalmat megragadott birtokai szaporítására s bizonyára nem engedi idegen kézre szállni nemzetségi javait, ha sokszor említett Istvánt osztályos atyjafiának gondolja. De alig szükséges e dologra több szót vesztegetnünk s föltétlenül el kell fogadnunk – még a birtokviszonyokra való tekintet nélkül is – hogy mindazok, kik a Káta nemzetségből származó István ős jószágaihoz örökösödési igényt formáltak: az ő nemzetségének s ennek körén belől az ő ágazatának tagjai, s ily módon Lázári János és Vasvári Tamáson kivűl Gog és másik István fiaival kell közelebbről megismerkednünk, annyival is inkább, mert nevezettek nem csupán a Káta nemzetség tagjai, de a tőlük származó családokról is van tudomásunk. Lássuk először is Gog ivadékait. Az első nyom 1297-be vezet bennünket. A mondott esztendőben ugyanis Gog fiai, Gog és Egyed, valamint Mihály nevű fiáról maradt unokája, Pál, a váradi konvent előtt Zám helységet 100 márka tiszta ezüstért eladták Debreczeni András comes fiának, Dózsa mesternek.Dictam possessionem Zam cum omnibus suis utilitatibus et pertinentiis universis . . . miután a szomszédok kibocsátották . . . . magistro Dousa etc. örök áron eladták. Zichy okmánytár I. 88. l.* Láttuk pedig, hogy 1340-ben Zam, illetőleg Zammonostor birtok, mi ezzel egyértelmű, mint néhai István hagyatéka osztály tárgyát képezi a rokonok között és Gog, nemkülönben II. István maradékainak birtokába megy át. Nehány év múlva Debreceni Dózsa nádor utódjai, Jakab és Pál, szabolcsi főispánok Zámmonostor végett pörrel támadják meg az Ősi és Kátai családbelieket, mint Gog és II. István ivadékait, mi arra enged következtetnünk, hogy az 1297-ben Gog fiai csak a maguk részét adták el Dózsának, de e kötés érvényben maradt s nevezettek csak rokonuk halála után lettek ismét birtokos társai a nádor fiainak. Az mindamellett kétségtelen, hogy Zámmonostora eredetileg a Káta nemzetség tulajdona volt. A pör Pál országbíró itélete alá került, ki előadja, hogy I. Lajos király koronáztatása ünnepén az ország báróival és más jámbor nemesekkel egyetértőleg barátságos egyezséget hozott létre egyrészről néhai Dózsa nádor, másrészről Ewsi István és Kátai Gog fiai között Zámmonostor helység birtoklására nézve, s kiküldé az egri káptalant, hogy Szenterzsébeti-Ábrahám kir. ember közbejöttével nevezett jószágot a perlekedő felek között osztaná fel. A káptalan a vett parancs értelmében, miután feleket a határnapra megidézte, Dózsa nádor fiai részére János papot, – Ewsi István fiai, János nógrádi főesperes s egri kanonok és Lőrincz, nemkülönben a Gog fia részére Jakab egri papot küldé ki. A helységet mindenekelőtt két egyenlő részre osztották, s a határokat megjárván, annak Chech birtoktól Maca földig terjedő fele részébe a Káta nemzetségbelieket, – a helységnek azon felébe pedig, mely Myseché-nél kezdődik, a Dózsa nádor fiait ellentmondás nélkül bevezették. A szent kereszt tiszteletére alapított monostor kegyúri, nemkülönben a Hortobágy folyó vámszedési joga hasonlóképen két részre osztatott, minden egyéb jog- és haszonélvezet közösnek hagyatván, azzal a kötelezettséggel, hogy a földesurak a Hortobágy folyón lévő révet és hidat közösen tartoznak fentartani. A beigtatásnál személyesen jelen voltak Dózsa nádor fiai, nevezetesen Jakab, mint István és László; Pál, mint László, Miklós és Gergely nevű fiainak képviselője; másrészről Kátai Gog, Illés, András, Péter és Mihály nevű fiainak megbizásában; Ewsi Lőrincz, úgyis mint László, István, Miklós, János és Péter nevű fiainak gyámja.Zichy okmánytár II. 58. és 63, 1.* Mind Pál országbíró itéletleveléből, mind a már eddig ösmertetett oklevelekből kétségtelén, hogy az Ősi és Kátai családok a Káta nemzetségből váltak ki s reánk nézve, a mennyiben czélunk e nemzetség birtok- és vérségi viszonyait megismertetni, épen csak ez a fődolog, s az másodrendű fontossággal bír, hogy Gog, illetőleg István, a Káta nemzetségnek épen általunk legkimerítőbben tárgyalt Raphael-féle ágazatából származtak-é? Véleményünk szerint azonban jóllehet ezt jelen alkalommal oklevelekkel nem is támogathatjuk, minden jel arra mutat, hogy nevezetteknek szükségképen a Káta nemzetségnek ehhez az ágazatához kellett tartozniok, a mire nézve legdöntőbb bizonyítékot az ismeretes birtokviszonyok szolgálhatnak; már pedig ha tudjuk azt, hogy Ewsi I. Raphael maradékainak nemzetségi birtokát képezte, ha tudjuk továbbá, hogy István javaihoz. I. Gábor unokája Lázári János, valamint Rofoyn unokája, Vasvári Tamás, az Ősi és Kátai családbeliekkel egyenlő mértékben tart örökösödési igényt: nem lehetünk tovább kétségben e férfiaknak nemzetségi és szorosabb vérségi kapcsolata felett. Mi azonban nem érezzük feljogosítva magunkat arra, hogy, bár legjobb meggyőződésünk szerint, alapos következtetéseink eredményeivel töltsük be azt a hézagot, mely táblázatunkon III. Tamás vonalán szemlélhető, mert megtörténhetik, bárha nem valószínű, hogy ez által a talán kiderülhető igazság elé emelünk gátot. Szerintünk a fiúról-fiúra való leszármazásnak s általában a nemzedékrendeknek a mathematikai igazság közvetlenségével, kézzelfoghatóságával kell bírniok, hiszen épen ebben rejlik maga a tárgy fontossága, s ezt követeli a kegyelet, mely sok esetben egyedűl szabja meg e dolog értékét. Az Ősi és Kátai család nemzedékrendjét tehát átvittem a II-ik táblára, míg a hézagot – talán egyetlen oklevél feltalálása által – majd sikerül valakinek betölteni; ez magán a dolgon, azt hiszem, keveset változtat. Mint az eddig előadottakból láthatjuk, a Káta nemzetségtől vagy a mi ezzel egyértelmű, bizonyos Káta nevezetű a XII-ik században élő birtokos nemes embertől, a XIV-ik század végéhez érve, tudomásunk szerint hét különböző család származott. Nevezetesen a Cháholyi, Surányi, Csarnavodai, Lázári, Ősi, Kátai és Vasvári családok. Minthogy azonban mi leginkább a «de genere» jelző kifejezés következetes használata után tudunk eligazodni, azt pedig mondanom sem szükséges, hogy igen gyakran puszta véletlen dolga az, hogy valakinek nemzetségi hovatartozásáról tudomásunk van, s néha a legelőkelőbb főuraknál sem találjuk fel a nemzetségből való származás kijelentését: önkényt értetődik, hogy az elősoroltakon kívül több oly család élhetett s talán él ma is hazánkban, kik eredetüket a Káta nemzetségből vették, talán egyiknek másiknak sikerül majd nyomára jönnünk. Az eddigelé nyilvánosságot látott oklevelek azonban többnek emlékezetét nem tartották fent. Némely vélemények szerint Dózsa nádor és a már kipusztúlt Debreczenyi család is a Káta nemzetségből származott volna, e föltevésnek azonban ma még igen kevés alapja van.E véleményt legelsőben a Zichy okmánytár tudós kiadói koczkáztatták, azon az alapon, hogy Rofoyn szörényi bán – ki a Káta nemzetségből származott volna – Dózsát legközelebbi atyjafiának nevezi, mindenesetre megérdemli a további kutatást, mert magam részéről azt sem hiszem, mit némelyek a czímer hasonlóságából (Arch. Ért. 1878. 115.) következtetnek, hogy Dózsa az Aba nemzetségből származott volna.* Nem lehet feladatom az egyes családok sorsát a századok viszontagságai alatt tovább követnem, mert hisz ez magában véve terjedelmesebb tanulmányt igényelne, mindössze is egy rövid pillantást vetek előre. A Cháholyiak – miután az ország legfőbb családjaival sógorosodtak – a XVI-ik században enyésztek el, a Lázári és Vasvári családok hasonlóképen Szatmár vármegyében, még előbb letüntek. A Kátai családról – ha ugyan a sokszor említett Gog maradékai ezzel a névvel továbbra is éltek – nincs semmi tudomásom, mert hogy különbözik attól a Kátai családtól, melynek tagjai Heves- és Pest vármegyék területén nagybirtokú főurak, kunok bírái, főispánok voltak, mely azonban ma már szintén elenyészett,Jószágaikat jobbára a sövényházi Móricz- és gróf Keglevich családok örökölték.* az előadottak után bizonyítgatnunk sem szükséges. A Csarnavodai és Surányi családok történetei igen egybe vannak forrva; amaz, bár – mint táblázatunk mutatja – egyszerre négy ágban is virágzott, a nyughatatlan Egyed ugocsai alispánban a XV, század végén elenyészett, s ezután a II. Gábor, illetőleg I. Sebestyéntől származó Surányiak, fölváltva hol ezen, hol a régi Csarnavodai néven említtetnek, úgy magán, mint közhitelességű oklevelekben, úgy hogy mindazokat, kik történeteinkben a XVI-ik század folyamán mint Csarnavodaiak szerepelnek, Surányi Sebestyén maradékainak kell tartanunk. Az utolsó Surányi, alias Csarnavodai Gábor a XVII-ik század első éveiben halt meg-, három leánya, nemkülönben nőtestvére részére Rudolf 1607-ben összes javairól új adománylevelet állított ki, melyért ezek 2000 tallért fizettek, 1000 tallért készpénzül, a többit gabonában a nagy-kállói erősséghez.Orsz. ltár. N. R. A. fasc. 34. nr. 8. – Gábor ebben az oklevélben is Surányi alias Charnavodaiuak neveztetik.* Surányi Gábor egyik leányát, Borbálát, osztopáni Perneszi Gábor vette nőül, kinek hozománya a beregi és Ugocsa vármegyei birtokok voltak. Ennek leányági utódai a Bay és Szentpály családok. Az Ősi családot a XVI-ik században még Bihar vármegye előkelő birtokosai között találjuk. Közülök Gáspár a 1566-ban Gyulavár védelmében esett el, Miklósnak – ki Békes híve volt – Báthory István 1575-ben fejét vétette.L. Nagy Ivánt, Istvánffi és Bethlen Farkas után * Alaposnak látszik Nagy Iván véleménye, hogy családjuknak utolsó sarjai voltak.U. o.* Talán szükségtelen kijelentenem, hogy dolgozatomat magam sem tekintem egy vagy más szempontból tökéletesnek, s hogy szívesen veszek minden esetleges pótlást vagy helyreigazítást; azt azonban ismételnem kell, hogy nekem egyedüli s legfőbb czélom volt egy nemzetség birtok- és vérségi viszonyainak, fejlődésének vázlatos képét nyújtani, addig az időig, míg a nemzetségi kapcsolat minden szála elenyészett s az osztatlan közös birtoklás megszüntével előállottak az egyes családok.Lásd Nemzetségekről czímű dolgozatomat a Turul 1887. III. füzetében.*